Vermes Géza asszimilált zsidó családban született Makón 1924-ben. Apja újság-íróként, anyja pedig tanárnőként dolgozott. Hétéves volt, amikor szüleivel együtt „társadalmi okokból” felvették a római katolikus hitet, azt remélve, hogy ez védelmet nyújthat a növekvő antiszemita fenyegetéssel szemben. Ezért is küldték fiukat katolikus iskolába, aki ezt elvégezve 1942-ben papi szemináriumba jelentkezett, amely egyfajta rejtekhelyül is szolgált a vészterhes időkben.
Szüleit azonban a kikeresztelkedés sem tudta megmenteni, ők végleg eltűntek, minden bizonnyal életüket vesztették 1944-ben. Vermes plébánosa, Apor Vilmos segítségével túlélte a holokausztot, majd a papi szeminárium elvégzése után Belgiumba emigrált, ahol a zsidó konvertiták által alapított Sion Atyái rend fogadta be. Mivel a papi szolgálat kevésbé, a tudományos kutatás annál inkább vonzotta, a Leuven-i Katolikus Egyetemen kezdett teológiai és filozófiai tanulmányokat. Alig néhány évvel azután, hogy egy beduin kecskepásztor felfedezte a holt-tengeri Qumrán barlangjaiban cserépkorsókban rejtőző héber, görög és arám nyelvű tekercseket, Vermes az elsők között kezdte tanulmányozni ezeket. Ő volt az első a világon, aki ennek témájában védte meg doktori értekezését, kimutatva, hogy ezek az iratok az i. e. 3. század és az i. sz. 1. század között keletkeztek, amelyek így gyökeresen új megvilágításba helyezik a Jézus korabeli zsidóság társadalmi, politikai és vallási életéről alkotott addigi elképzeléseket.
1962-ben publikálta a tekercsek angol fordítását és hathatós szószólója lett a tekercsek széles körű kutathatóságának is. Eközben magánéletében jelentős változás állt be, mivel megismerkedett Pamela Hobson Curle-lel, aki költő és tudós, nem mellesleg két gyermek édesanyja és Vermes barátjának felesége volt. Vermes a papságot, Pamela pedig férjét hagyta el az új szerelem és később a házasság kedvéért. Nem sokkal ezt követően Vermes a katolikus egyháznak, sőt a kereszténységnek is búcsút intett, és visszatért a zsidó hithez, és egy liberális felfogású zsinagógát kezdtek látogatni feleségével, bár ő ezt úgy fogalmazta meg, hogy nem visszatért a zsidóságba, hanem „kinőtte a kereszténységet”.
Ekkoriban már Angliában élt, ahol előbb a Newcastle-i Egyetemen, majd 1965-től Oxfordban az ottani Zsidó Tanulmányok Központjában végzett tudományos és oktatási tevékenységet, később ennek a központnak elnöke, majd nyugalmazott professzora lett. Vermes érdeme volt annak elősegítése, hogy a zsidó tanulmányok (Jewish Studies) elfogadott tudományterületté váljon az akadémiai körökben, így első elnöke volt mind a brit, mind az amerikai Zsidó Tanulmányok Tudományos Társaságának (British and American Association for Jewish Studies), számos egyetem, köztük a budapesti Central European University pedig tiszteletbeli doktori címekkel tüntette ki tudományos, oktatói és tudománynépszerűsítő tevékenységéért.
Vermes a hagyományosnak tekintett keresztény antijudaizmussal tudatosan szembehelyezkedve műveiben Jézust korának zsidó prófétái és vándortanítói sorában helyezte el, és ezzel iskolát teremtett. 1974-ben megjelent műve, A zsidó Jézus (Jesus the Jew) címével akkoriban provokatívnak tűnt, néhány évtized múltán azonban ez az állítás már-már közhelyszámba megy Jézussal kapcsolatban. Jézus történetéből „kivághatjuk a zsidó részeket – nos, ez a tradicionális keresztény megközelítés. De ha igényesebbek vagyunk és visszamegyünk a forrásokig, akkor azt vesszük észre, hogy Jézus egy kereszténység előtti pozíciót foglal el,” nyilatkozta Vermes egy 1994-es interjúban.
Magyarul is megjelent műveivel (A zsidó Jézus, Jézus és a judaizmus világa, Jézus változó arcai, A qumráni közösség és a holt tengeri tekercsek története, A zsidó Jézus vallása, Jézus hiteles evangéliuma, A passió) alapvetően határozta meg a Jézus személyével kapcsolatos történeti kutatásokat, elsősorban történeti-kritikai olvasatát adva az evangéliumi szövegeknek. Vermes számára Jézus zsidósága egyben az említett „kereszténység előtti pozícióját” is jelenti, vagyis azt, hogy értelmezése szerint Jézus nem tartotta magát Messiásnak, az erre vonatkozó evangéliumi utalások hitelességét történeti-kritikai alapon, – kritikusai szerint nemegyszer önkényesen válogatva a források között – kérdőjelezi meg. Szerinte ugyanis mindazt, ami Jézus istenfiúi, messiási identitására utal, tanítványai és a későbbi követők szőtték Jézus személye köré. Úgy tűnik, miközben Jézus és az evangéliumok történelmi keresztény „zsidótlanításának” hagyományával igyekezett szembeszállni, ő maga a kereszténység ezen gyökereinek transzcendens, messiási vonásait vitatta el, ilyen módon keresztény voltuktól fosztotta meg őket.
2013. 05. 24. (XVII/21)
