„Ameddig a Colosseum áll, Róma is áll, amikor a Colosseum leomlik, Róma is leomlik, és ha Róma leomlik, vele együtt a világ is elbukik” – ezt a mondást a 7. században született angol tudós-szerzetes, Szent Bede jegyezte fel. A latin mondat eredetileg angolszász zarándokoktól származik, és egyes feltételezések szerint nem magára a Colosseumra, hanem Néró császár több mint 30 méter magas bronzszobrára utal, amely a későbbi amfiteátrum mellett állt, és az épület közismert nevének a forrása lett.
A Colosseum mindenesetre ha romosan is, de áll, és az egyiptomi piramisok mellett az ókori világ legismertebb emlékműve, amelyet évente 4 millió látogató keres fel. Az épület – eredeti latin nevén Amphitheatrum Flavium – egy még monumentálisabb épület, a jeruzsálemi zsidó szentély pusztulásának köszönheti létét.
2001-ben a helyszínen rendezett kiállításon bemutatták azt a nagyméretű követ, amelynek eredeti feliratát a heidelbergi egyetem professzora, Alföldy Géza fejtette meg. A szövegből mára csak a bronzbetűket rögzítő vésetek maradtak meg, de így is sikerült dekódolni a feliratot, ami a Colosseum megnyitására készült, és így szólt: „Vespasianus Augustus császár hadizsákmányból építtette az új amfiteátrumot.” (Grüll Tibor: A júdeai zsákmány. Hetek, 2001. július 14.)
A hadizsákmány kétségkívül Vespasianus uralkodásának legnagyobb katonai sikerére, Jeruzsálem elfoglalására utal, amelyet a császár fia, Titus vitt véghez. A város meghódítása gyökeres fordulatot hozott a Római Birodalom történetében. A zsidó lázadás leverésére érkező szíriai legátust, Cestius Gallust a felkelők visszaverték Jeruzsálem alól, sőt a tengerpart felé távozó római sereget Beth Horonnál a felkelők csapdába ejtették. A rómaiak megalázó vereséget szenvedtek, és több mint 6000 katonát veszítettek. Néró császár 67 februárjában egy veterán tábornokot, Titus Flavius Vespasianust bízta meg a lázadás leverésével.
Az akkor már 58 éves Vespasianus negyed századdal korábban részt vett Britannia meghódításában, de karrierje Néró császár idején megtört, állítólag egyszer elaludt az uralkodó lantjátéka közben. A júdeai lázadókkal szembeni fellépést a császár mégis a kegyvesztett tábornokra bízta, talán abból a megfontolásból, hogy az alacsony származású hadvezér győzelme esetén sem jelenthet veszélyt a trónjára riválisként. Néró tévedett, mert amikor a kegyetlensége és tébolya miatt egyre népszerűtlenebb uralkodót hamarosan öngyilkosságba kényszerítették, a halála utáni zűrzavarból Vespasianus került ki császárként. Igaz, ehhez az kellett, hogy a birodalom történetének legnagyobb politikai válsága törjön ki. Néró után egy év alatt négy császár követte egymást a trónon. Vespasianus Jeruzsálem kivételével egész Júdeát elfoglalta, amikor az egyiptomi, szíriai és júdeai légiók császárnak kiáltották ki.
Vespasianus a Róma közeli Falacrinában született, apja és nagyapja a nemesség alsó rendjéhez tartozott, és mindketten adószedőként tevékenykedtek. Ez utóbbi családi foglalkozás Vespasianusra is hatott, aki később császárként megadóztatta a római latrinákat is. Amikor fia panaszkodott az új adónem miatt, egy pénzérmét dugott az orra alá. Megkérdezte tőle, hogy bántja-e a szaga, mire Titus azt felelte, hogy nem. Erre Vespasianus közölte, hogy pedig bizony a pénz a vizeldék adójából származik.
Az új császár fiára, Titusra bízta a háború befejezését, aki négy légió élén, több mint 70 ezer katonával hét hónap alatt megtörte Jeruzsálem ellenállását, lerombolta a Templomot, valamint elpusztította és kifosztotta a várost.
A történészek régóta sejtették, hogy Titus példátlan hadizsákmánnyal tért vissza Rómába, mert a belviszályoktól sújtott és csőd szélén álló birodalom uralkodója váratlanul hatalmas építkezésekbe kezdett. A korszakkal foglalkozó egyik legismertebb szakember, Louis H. Feldmann amerikai történész megkísérelte felmérni, hogy mekkora lehetett az a kincs, amit Titus Jeruzsálemből Rómába vitt. A Talmud szerint, aki nem látta Heródes Templomát, nem látott még gyönyörű épületet. Josephus hozzáteszi, hogy az épületet minden oldalán aranylemezek borították, amelyek a felkelő nap fényében úgy csillogtak, hogy a szemlélőnek el kellett takarnia a szemét a vakító látvány miatt.
Az épületet borító arany mellett a Templom nagy mennyiségű kincset őrzött. A Jeruzsálembe látogató uralkodók Séba királynő példáját követve bőkezű ajándékokat hoztak magukkal. Az észak-mezopotámiai Adiabene királya, Monobazus az engesztelés napján használt valamennyi edény számára aranyból készíttetett fogantyúkat és nyeleket, anyja, Heléna pedig a szentély ajtajához állított egy nagyméretű arany gyertyatartót. De még a római vezetők is küldtek korábban ajándékokat a Templom számára, többek között Marcus Agrippa és Augustus.
A római hódítók emellett magukkal vitték a Templomban őrzött adópénzeket, amelyeket a birodalom különböző részein élő zsidók küldtek rendszeresen a Szentély számára. Ezeknek a félsékeles küldeményeknek az összege önmagában hatalmas volt, mert az ekkor élő zsidók számát Feldmann szerint 4 és 8 millió fő közé lehet becsülni.
Az óriási aranykincs magyarázatot adhat arra, hogy a Holt-tenger melletti Kumránban megtalált réztekercs miért ír mai szemmel hihetetlen mennyiségű – 4500 talentum, vagyis több mint 100 ezer kilogramm – aranyról és ezüstről.
Mindehhez hozzáadódott a Josephus által 97 ezer főre becsült hadifogolysereg, amelynek egy részét rabszolgának adták el, míg sok ezer zsidót honfitársaik váltottak meg szintén óriási összegekért.
A római fórumon álló, Titus tiszteletére emelt diadalíven a hadizsákmány apró részlete látható csupán, mert a hadvezér már Júdeában arany- és ezüstdiadémokkal, valamint nyakláncokkal jutalmazta a csatában kiváló teljesítményt nyújtó katonáit.
Az óriási zsákmány lehetővé tette Vespasianus császárnak, hogy a nép kedvében járva hatalmas építkezésekbe kezdjen Rómában. Legnagyobb vállalkozása a Néró híres Aranypalotája előtt álló, egykor impozáns, ámde időközben bűzlő mocsárrá vált mesterséges tó felszámolása volt. A császár úgy döntött, hogy a területet visszaadja Róma népének, és a Szentély kincseinek ellenértékéből egy óriási amfiteátrumot emel a nép szórakoztatására. A népszerűség érdekében Vespasianus az épületet több tízezer ember számára tervezte. (Teljes kiépülése után a Colosseum közel 80 ezer néző befogadására volt alkalmas.) A stadionban gladiátor- és állatviadalokat, sőt az alsó szinteket vízzel feltöltve tengeri csatákat is meg lehetett rendezni.
Maga Vespasianus már nem érte meg a hivatalos megnyitót (bár életében is rendeztek már viadalokat az arénában). Amikor fia, Titus trónra lépett, úgy tűnt, hogy a birodalomra újból csapássorozat szakad. A Templom lerombolója alig néhány hónapja volt a trónon, amikor a Vezúv kitörése i. sz. 79-ben három várost – köztük Pompeit – elpusztított a Nápolyi-öbölben. Nem sokkal később Rómát két óriási tűzvész is sújtotta, amelyeket éhínség és járvány követett. A katasztrófák ellenére – vagy talán éppen azok feledtetésére – az új császár úgy döntött, hogy befejezi és felavatja a Colosseumot.
Az ellipszis alakú, körben több mint fél kilométer kerületű arénát i. sz. 80-ban száznapos ünnepség-sorozattal avatták fel, amely során a látogatók az ingyenes belépés mellett teljes ellátásban is részesültek. A látványosságok során mintegy 9 ezer állatot öltek meg, közöttük 5 ezret egyetlen napon mészároltak le a Colosseumban. A népszerűség érdekében hozott áldozat nem segített Tituson, aki egy évvel később, 41 évesen borzalmas kínok között meghalt. A zsidó hagyomány szerint az orrán keresztül egy rovar fészkelte be magát a császár agyába, és zúgása miatt az uralkodó napok alatt megőrült. Titus végzetében sokan az első jeruzsálemi Templom szent edényeit tivornyára használó Belsazár babiloni uralkodó sorsát látták megismétlődni.
A Colosseumot egészen az 5. századig használták játékok és viadalok céljára. Itt tartották a Róma megalapításának ezeréves évfordulójára tartott ünnepségeket. Az épületet több földrengés sújtotta, a legnagyobb 1349-ben, amikor az aréna külső falának déli szakasza leomlott. A középkorban a márványborítást teljes egészében elhordták. A jeruzsálemi Szentély lerombolásából emelt amfiteátrum köveiből nagy mennyiség jutott a vatikáni Szent Péter bazilika építésére is.
A Colosseumból talán semmi nem marad, ha a 18. században XIV. Benedek pápa nem nyilvánítja a keresztény mártírok emlékére szent hellyé. A feltárások és rekonstrukció a 20. században, Benito Mussolini idején vett új lendületet, de a munka a mai napig tart. A római zsidóság számára nagy elégtételt jelentett, hogy a modern Izrael Állam kikiáltásának a napján megemlékezhettek arról, hogy pusztítóik vágya, a nemzet teljes eltiprása nem valósulhatott meg. Ennek örömére 1948 májusában rögtönzött diadalmenetben vonultak át Titus íve alatt, megünnepelve Izrael újjászületését. Az amfiteátrum mellett ma egy olajfa jelzi ennek a történelmi fordulatnak az emlékét.
2013. 09. 06. (XVII/36)
