A kor európai és magyar közvéleménye teljesen tisztában volt Sziget védelmének jelentőségével. Mára inkább – Gárdonyi Géza írásremeke és az abból készült film népszerűségének köszönhetően – Eger csillagai ragyognak fényesebben, ha éppen nem a Szulejmán-kultusz feledteti el velünk, hogy Magyarország többek között Zrínyiék hőstettének köszönhetően nem iszlám köztársaság. A nemzetközi közvélemény Magyarországot tekintette a kereszténység védőbástyájának az iszlám hódító törekvésekkel szemben. 1566-ban egész Európában figyelemmel kísérték a szigetvári küzdelmet, amely az áldozatvállalás szép példáját adta. Magyarországon Méliusz Juhász Péter, a neves reformátor és prédikátor a küzdelmet egyenesen a végidők jelének tekintette, a törököknek ezt a hadjáratát Góg és Magóg felseregléseként látta, és a kereszténység elveszéséért aggódott. A törökök természetesen szintén megfelelő fényben látták a várvédők fölött aratott diadal jelentőségét.
Bécs lett volna az aranyalma
Az biztos, hogy noha nem vagyunk tisztában Szulejmán utolsó hadjáratának pontos céljával, de nyilvánvaló, hogy az idős szultán egész uralkodásának „megkoronázásaként” tekintett erre a háborúra. A hadjáratban nemcsak masszív hadsereg vonult fel, hanem a szultáni udvar komoly, tekintélyes személyiségei, sőt maga a szultán is. Egész uralkodásának és a muzulmán oszmán-török uralkodók országlásának fő célja a „Kizil Elma”, vagyis a „Piros vagy Arany Alma” eszméjének megvalósítása volt. Ez nem mást jelentett, mint a teljesség megvalósítását és kiterjesztését a földi birodalmak szintjén, egyfajta iszlám „Isten országának” eljövetelét, az iszlám hódító politikának a beteljesítését, vagyis minden földi uralomnak a szultán alá hajtását. Szulejmán személyéhez komolyan kapcsolódtak ennek az iszlám szakralitásnak a képzetei. Tőle várták, hogy kiteljesíti a „Kizil Elma” eszméjét, ezért a hadjáratnak ez lehetett a fő célja.
2013. 11. 15. (XVII/46)
