Az izraeli–palesztin békekötést célzó folyamatban a Jeruzsálem státuszát és a menekültkérdés rendezésének módját érintő ellentétek dacára ma már minden oldalon szinte evidenciának vélik, hogy Izraelnek fel kell áldoznia Júdea és Szamária (Ciszjordánia) bizonyos területeit egy palesztin állam létrehozásához. A vitát ebben a körben az átadandó területek mértéke, az érintett zsidó települések sorsa és a biztonsági garanciák képezik. A palesztinok az 1967 előtti választóvonalak alapján történő rendezéshez ragaszkodnak. Izrael ellenben az ott lévő zsidó települések fennmaradásának érdekében és biztonsági okokból akár területcserék árán is, de meg kívánja tartani Júdea és Szamária egy részét (a nem hivatalos értesülések szerint 10-13 százalékát).
Nemzetközi színtéren ma már szalonképtelennek tartják az úgynevezett „kétállamos megoldás” elvitatását, annak megkérdőjelezését, hogy az izraeli fennhatóság alatt álló mai terület megosztásával a zsidó állam mellé egy palesztin államot is felállítsanak. A területmegosztás szorgalmazói nem akarják tudomásul venni, vagy átsiklanak rajta, hogy „Palesztina” felosztása egy zsidó és egy arab nemzeti otthonra már régen, az első világháború után megtörtént, az ENSZ elődje, a Népszövetség által létrehozott palesztinai brit népszövetségi mandátumszerződés égisze alatt.
A nemzeti otthon visszaállítása
2014. 02. 21. (XVIII/8)
