Isten célja a teremtett világgal és benne az emberiséggel egy olyan üdvtörténeti folyamatban valósul meg, mely a történelmet jellegükben nagyon eltérő korszakokra osztja, és amely nem zárult le Jézus Krisztus halálával és feltámadásával. Jelenleg egy olyan üdvtörténeti korszakban élünk, melynek hosszát a Biblia egyértelműen nem jelenti ki, ezért lezárásának és a következő korszak kezdetének idejére csak következtethetünk olyan támpontok alapján, melyeket a teológusok gyakran „a végidők jelei” néven foglalnak össze. Ezek figyelemre méltó része egyben égi jel is, így nem meglepő, hogy a szokatlan csillagászati jelenségek nagy érdeklődést keltenek szerte a keresztény világban.
A végidők jelei több jól elkülöníthető csoportba sorolhatók. Egyrészt a közelgő korszakváltás fontos jele az emberiség erkölcsi állapotának drámai leromlása, az önzés, az igazságtalanság, a kegyetlenség, a szexuális perverzitás elhatalmasodása, a háborúk, polgárháborúk mindennapossá válása. Másrészt számos természeti, illetve humanitárius katasztrófát említenek mind az Ó-, mind az Újszövetség prófétai szövegei a végidők jeleiként: cunamikat, földrengéseket, éhínséget és járványokat.
Mindezekről azonban az is elmondható, hogy folyamatosan jellemezték az emberiség történetét, előfordulásuk nem korlátozódik a végidőkre, emiatt nem könnyű határozott következtetésre jutni belőlük a korszak végét illetően. Talán azért is hasonlítják a próféták ezeket szülési fájdalmakhoz, melyek egyre gyakoribb és intenzívebb hullámokban jelzik a közelgő nagy eseményt; ehhez hasonlóan – a konkrét időpont felfedése nélkül – törnek rá a végidők e jelei a korszakra, míg végül mindenképpen, feltartóztathatatlanul megszületik az Istentől megígért új világ.
2014. 02. 28. (XVIII/9)
