Minden úgy kezdődött, mint egy szokásos nyári nap 1942 júniusában Sachsenhausen koncentrációs táborában. A Berlin közelében fekvő létesítménybe rendszeresen elvitték az SS-gyakornokokat, hogy lássák, miként kell bánni a felsőbbrendű faj ellenségeivel. Három külön laktanyarészben kaptak helyet a zsidó foglyok, főleg lengyel állampolgárok vagy a Berlinből deportált férfiak. Azon a bizonyos napon egy csapat kiabáló őr a zsidó foglyokat a 38-as számú barakkból egy SS-körúton részt vevő négy különleges látogató előtt sorakoztatta fel.
A mintaszerű SS-létesítmény Sachsenhausenben a legnagyobb hatékonysággal és körültekintéssel működött. Amikor egy rabot meggyilkoltak, vagy meghalt, a közeli város tisztviselői rutinszerűen halotti bizonyítványt állítottak ki a számára, mintha hétköznapi halált halt volna. Csak a krematóriumi kémények émelyítő, halálos szaga utalt másra. De ezt a látogatást még a szokottnál is nagyobb gonddal szervezték meg. Fritz Grobba, a náci rezsim legfőbb Közel-Kelet-szakértője, aki az első számú kapcsolattartó volt az arab szövetségesekkel, nem győzte hangsúlyozni az esemény jelentőségét. Mindennek tökéletesnek kell lenni. Olyan komolyan vette a birodalmi vezetés a vizitet, hogy Heinrich Himmler SS-főparancsnok előzetesen személyesen elautózott Sachsenhausenbe, és végigjárta a tervezett bemutató útvonalát.
A Z állomástól Jeruzsálembe
Az időpontot is gondosan kiválasztották. 1942 májusában, alig egy hónappal korábban, a németek egy új projektet kezdtek Sachsenhausenben, és be akarták ezt mutatni a szövetségeseiknek. A projekt fedőneve Station Z (Z állomás) volt. Azért választották az ábécé utolsó betűjét, a Z-t, hogy ezzel is szimbolizálják: ez a hely az út végét jelenti a zsidók számára, nemcsak Sachsenhausenben, hanem egész Európában is.
A nácik évek óta kísérleteztek azzal, hogy megtalálják a legjobb módszert a zsidók és mások meggyilkolására. Az egyedi akasztásokkal kezdték, majd csoportosan lőtték le az embereket, ami hatékonyabb, de még mindig lassú módszer volt. Az áttörést a tömeges pusztításban az jelentette, amikor 1942-ben kifejlesztették az álcázott gázkamrákat. Ezeket akkor telepítették frissiben Sachsenhausenben, négy új krematóriummal együtt, hogy felgyorsítsák a holttestek eltüntetését. Májusban Himmler elrendelte 250 zsidó meggyilkolását a táborban. Ez volt a próbaüzem. A rendszer hibátlanul működött.
És így 1942 júniusában a négy különleges arab vendég megtekinthette a jövő haláltáborainak a prototípusát. Érdeklődésüket nagyon gyakorlati cél motiválta. Egy nap, úgy tervezték, felállítják majd a saját Z állomásaikat a Közel-Keleten, Tunisz, Bagdad és Jerikó mellett, hogy megsemmisítsék az összes zsidót a térségben.
Ezt a célt egy 1941 januárjában született levél tartalmazza, amelyet Amin al-Husszeini, palesztin arab politikai és vallási vezető küldött a német kancellárnak, Adolf Hitlernek. Al- Husszeini arra kérte Hitlert, hogy segítsen az araboknak megoldani a zsidókérdést az országaikban, úgy, amint ez Németországban megtörtént. A sikerhez meg kellett tanulniuk a náci technikákat, és meg kellett szerezni a technológiájukat is.
1942 júniusában a németek arab szövetségesei közül négy vezető azért utazott Sachsenhausenbe, mert arra számítottak, hogy egy nap Hitler hadserege mögött fognak hazatérni. A négy látogató közül ketten valószínűleg Németország legnagyobb arab szövetségesei voltak: al-Husszeini és Rashid Ali al-Kailani volt iraki miniszterelnök, valamint velük tartott egy-egy munkatársuk is Palesztinából és Irakból.
A főmufti a náci Németország fő arab és muzulmán támogatója volt. Kíséretével először elmenekült a brit letartóztatás elől, miután véres lázadást robbantott ki Palesztinában, majd egy ideig al-Kailani vendége volt Bagdadban, utána pedig Németországba menekült.
1941. november 28-án Hitler hosszú audiencián fogadta al-Husszeinit. A különleges elismerésnek számító találkozón megállapodtak abban, hogy együttműködnek a zsidók elleni népirtásban.
2014. 03. 21. (XVIII/12)
