A muzulmán vallási vezető azt kérte a náci vezértől, hogy ne engedjen egyetlen német zsidót se Palesztinába vándorolni, és ígéretet tett, hogy ha Rommel bevonul Jeruzsálembe és a Közel-Keletre, német–arab megsemmisítő alakulataival egy év alatt minden zsidót kiirt a térségben. Hitler még 1941-ben is úgy gondolta, hogy Németország zsidómentesítése „kivándorlás vagy kitelepítés” által történhet meg. Mivel más országok nem voltak hajlandók zsidó menekülteket befogadni (volt, amelyik teljesen lezárta a kapuit, mások csekély számban engedték be őket), Palesztina volt az egyetlen lehetséges menedék, amint azt a Népszövetség 1922-ben kijelölte. Ha az utolsó menedék is bezárul, a tömeggyilkosság marad az egyetlen alternatíva Hitler számára.
Hitler 1941. november 28-án kilencven perces találkozón fogadta al-Husszeinit. A Hitler számára készített előkészítő anyag hangsúlyozta, hogy al-Husszeini véleménye összhangban áll Németország ideológiai és stratégiai érdekeivel. Al-Husszeini megköszönte a német diktátornak, hogy hosszú ideje támogatja a palesztin–arab ügyet. Azt állította, hogy az arabok Németország természetes barátai, és hisznek abban, hogy megnyerik a háborút, és készek voltak ebben segíteni Berlin számára. Al-Husszeini kifejtette tervét Hitlernek. Egy arab légiót toboroz, hogy a tengelyhatalmak mellett harcoljanak. Arab harcosok szabotázs- akciókat hajtanak majd végre a szövetségesek létesítményei ellen, miközben arab és muzulmán vezetők lázadásokat szítanak, hogy ezzel lekössék a szövetséges haderőket, továbbá területet és erőforrásokat biztosítanak a tengelyhatalmak számára.
Hitler elfogadta az ajánlatot, mondván, a szövetség segít neki a zsidó hatalom két fellegvára, Nagy-Britannia és Szovjet-Oroszország elleni élet-halál harcában. A Harmadik Birodalom ezekben a napokban győzelmeinek csúcspontján állt. Német erők nyomultak előre mélyen a Szovjetunió területére és az Iránnal szomszédos déli határa közelében.
Erwin Rommel tábornok behatolt Egyiptomba, és sok egyiptomi azt várta, hogy hamarosan Kairó is elesik. Amikor eljön a német győzelem napja – folytatta Hitler –, Németország bejelenti az arabok felszabadulását. A főmufti lesz az arabok kalifája, és minden zsidót megölnek a Közel-Keleten. Amikor al-Husszeini írásbeli megállapodást kért erről, Hitler azt válaszolta, hogy éppen most adta neki személyes ígéretét, és ez elegendő kell legyen a számára.
Néhány órával azután, hogy a főmuftival találkozott, Hitler elrendelte, hogy küldjenek ki meghívókat egy konferenciára, amelyet a Wannsee-tó melletti villában rendeznek majd meg. A találkozó célja az volt, hogy megtervezzék az európai zsidóság szisztematikus kiirtását.
Természetesen a muzulmán és arab szövetséggel kapcsolatos megfontolások semmiképpen nem az egyedüli tényezőt jelentették ebben a döntésben, amely Hitler antiszemita megszállottságából fakadt. De addig a pillanatig a német diktátor nyitva hagyta az esélyt arra, hogy a kiűzés a megsemmisítés alternatívája lehet.
Amikor Hitler először utasította Heydrichet, hogy találja meg a „végső megoldást”, a diktátor ebbe beleértette a zsidók kiutasítását is mint az egyik lehetőséget. Addigra már a rendszer becslése szerint mintegy 500 ezer zsidó hagyta el törvényesen Németországot a náci uralom hét éve alatt. Mégis, ha a zsidók maradéka csak Palesztinába mehet, miközben a bevándorlás leállítása al-Husszeini legfontosabb célkitűzése volt, a kivándorlás vagy a kiutasítás azzal a veszéllyel járt, hogy tönkreteszi a német–arab szövetséget.
A stratégiai helyzet és Hitler személyes meggyőződése fényében könnyű döntés volt a számára, hogy úgy határozzon, meggyilkoltatja a zsidókat, begyűjtve ezzel a háborús erőfeszí-tésekhez szükséges arab és muzulmán támogatást és eszközöket.
A Wannsee-konferencián Adolf Eichmannt jelölték ki a népirtás megszervezésére. Eichmann első kézből tájékoztatta al-Husszeinit az SS-központ térképtermében, és bemutatta neki a konferenciára készített prezentációját. Eichmann egyik munkatársa feljegyezte, hogy a főmuftit nagyon lenyűgözte a bemutató. Annyira megragadta a népirtás mérnöki pontosságú terve, hogy al-Husszeini megkérte Eichmannt, küldjön egy szakértőt Jeruzsálembe, hogy a saját személyes tanácsadója legyen a haláltáborok és gázkamrák felállítása során, miután Németország megnyerte a háborút, és ő hatalomra kerül.
Első lépésként megállapodás született arról, hogy ha Rommel elfoglalja Egyiptomot, egy SS-egység érkezik Kairóba, hogy megsemmisítse az ott élő zsidókat, mielőtt a Wehrmacht nyomában továbbhaladna Palesztinába, hogy ott ugyanazt megismételje. Az SS-egység Walter Rauff, Heydrich harmincöt éves szárnysegédjének parancsnoksága alatt állt, aki maga fejlesztette ki a mobil elgázosításra alkalmas teherautókat. 1942 júniusában Rauff megindította ezt a projektet, megölve kétezer-ötszáz zsidót a német megszállás alatt álló Tunéziában. Ha a németek elfoglalják Egyiptomot, majd Palesztinát, ez lett volna a nagyobb műveletek főpróbája. A német hadsereg a Közel-Kelet felé haladt, a líbiai–egyiptomi és a szovjet–iráni határok közelében, így reálisnak tűnt a gondolat, hogy egy éven belül a németek által felkészített arabok képesek lesznek meggyilkolni a térségben élő valamennyi zsidót. (Folytatjuk.)
2014. 03. 14. (XVIII/11)
