A lap megjegyzi: ami a teológiát illeti, a katolikusok és az evangéliumiak között sok az összetűzés, azonban Amerika két legnagyobb vallási tábora egyre nagyobb egységet mutat, hogy minél több keresztényt mozgósítson közös céljaik támogatására. „Evangéliumiak és katolikusok kölcsönös tisztelete és együttműködése erősebb, mint valaha a történelem során” – idézték Tim Larsent, az Illinois-i Wheaton Főiskola kutatóját.
A lebonyolításban több mint 48 felekezet 500 gyülekezete segédkezett, köztük a Pittsburgi Római Katolikus egyházmegye is, például kedvezményes áron biztosítottak irodákat a szervező stáb számára, a vasárnap esti megnyitó imát pedig David Zubik püspök mondta el. A fesztiválnak helyet adó aréna árnyékában lévő Epifánia katolikus templom az esti összejövetelek után arra buzdította a show-tól fellelkesült „elkóborolt katolikusokat”, hogy újítsák meg hitüket a gyónás szentségén keresztül. „Esetenként kapunk leveleket, amiben azt kérdezik tőlünk: »Miért csináljátok ezt? Nem tudjátok, hogy elviszik az embereket a katolikus egyházból?« A valóság viszont az, hogy a Billy Graham Evangéliumi Társaságnak nagy történelme van a katolikusokkal való együttműködés terén, és fesztiváljaikat úgy rendezik, hogy senkit se kényszerítenek arra, hogy egy bizonyos felekezethez csatlakozzon” – hangsúlyozta az egyházmegye szóvivője, Ann Rodgers.
„Ez mindenkinek szól. Az elejétől kezdve világossá tesszük, hogy egy közös cél érdekében gyűlünk össze, ez pedig Jézus jó hírének képviselése. Sose mondjuk, hogy járj ebbe vagy abba a gyülekezetbe”– mondta erre rímelve a fesztivál igazgatója, Sherman Barnette.
„Együttműködésünk elsődleges területei a menekültek segítése, vallásszabadság, az abortuszellenes mozgalom. Ezek nem feltétlenül jelentik, hogy mindnyájan egy követ fújnánk vagy egyetértenénk teológiai kérdésekben” – tette hozzá Leith Anderson, az Evangéliumiak Nemzeti Szövetségének elnöke.
A közeledést jelzi többek között az is, hogy Ferenc pápa a közelmúltban meglátogatott egy olasz pünkösdi gyülekezetet, bocsánatot kérve az evangéliumiaktól a katolikusok részéről tapasztalt diszkrimináció miatt. Erre reagálva Gooff Tunnicliffe, az Evangéliumi Világszövetség főtitkára bocsánatot kért a katolikusoktól az evangéliumiaktól szenvedett üldözések miatt.