Amikor 2009-ben a Hetek a nyilas hatalomátvétel 65. évfordulójára portrécikket jelentetett meg Szálasi Ferencről (Szálasi, a spiritiszta nemzetvesztő. Hetek, 2009. október 16.), több levelet kaptunk, mire föl állította a lap azt, hogy Szálasit „különösen érdekelte a spiritizmus és a szeánszok”. Ezt a tényt az elmúlt években megjelent új történeti kutatások, és életrajzok azóta megerősítették, többek között Paksa Rudolf: Szálasi Ferenc és a hungarizmus című biográfiája (Jaffa Kiadó, 2013) és Paksy Zoltán: Nyilas mozgalom Magyarországon című kötete (Gondolat Kiadó, 2014). Míg korábban többnyire „zavaros fantáziálásnak” minősítették és figyelmen kívül hagyták Szálasi miszticizmusát és a spiritizmushoz való vonzalmát, ezek a könyvek – különösen Paksa munkája – a nyilas nemzetvezető pályafutásában már fontos tényezőként vizsgálják ezt a kérdést.
Szálasiból nem véletlenül lett a magyar (és a modern kori európai) történelem egyetlen gyakorló spiritiszta államfője. Magyarország, ezen belül Budapest a 19. század végétől az európai spiritizmus egyik fővárosa volt, ahol a mozgalomnak egy külön ága, az úgynevezett „evangéliumi spiritizmus” lett a meghatározó. Szálasi is ennek az irányzatnak volt a követője, ezért meggyőződéssel tartotta magát „istenhívő kereszténynek”, miközben okkult gyakorlatokkal foglalkozott (lásd keretes írásunkat).
Piros lábnyomok a hóban
2014. 08. 15. (XVIII/33)
