Mi a 21. század legnagyobb kihívása az elmúlt évtizedek legdinamikusabban növekvő irányzata, az evangéliumi kereszténység számára?
– Nézzük először kívülről, ahonnan szerintem két fő kihívás érheti az egyházat. Az egyik a szekularizáció globális hulláma. Ez leginkább az isteni és a szent dolgok iránti egyre növekvő közömbösségben mutatkozik meg. Ma a kereszténység iránti érdektelenség tömegjelenség, soha nem volt még ilyen a múltban. Ebből aztán könnyen ellenséges viszony alakulhat ki. Ha a keresztény hit nem felel meg a szekuláris normáknak, akkor a kultúra ellenségének tekintik, ami már nagyon veszélyes probléma. A másik kihívás talán nyilvánvalóbb, és ez az iszlám. Az iszlám országokban élő hívők közül sokaknak ugyanúgy vállalniuk kell a mártíromságot, mint az első században élt keresztényeknek. A Római Birodalomban az első század során az egyház növekedése mögött ott volt a mártírok vére, és ez megismétlődhet ma újra az arab országokban.
Hollywood újra sorban gyártja a bibliai témájú filmeket. Mit gondol, közelebb viszik ezek a művek az embereket a Bibliához?
– Először is tisztázzuk: Hollywoodnak nem célja az, hogy segítsen. Egyszerűen piacot keresnek, és látják az étvágyat az ilyen témákra is. Ha a bibliai filmek jó bevételt hoznak, akkor azt állapítják meg, hogy van piac, függetlenül attól, hogy ezek az alkotások mennyire biblikusak vagy sem. Hollywood nagyon magas szinten ért ahhoz, hogy felmérje a célközönséget. Tisztában vannak azzal, hogy az emberek egy jelentős részét foglalkoztatják az értékek, és keresnek olyan kulturális termékeket, amelyek pozitív módon kifejezik ezeket, reményt adnak, és talán még valami hitet is kifejeznek. Abban azonban szerintem tévednek, hogy az olyan filmekkel, mint például a Noé, meg tudják nyerni a keresztényeket. Sokaktól hallottam olyan reakciót, hogy „fiúk, oké, hogy igyekeztek, de azért ezt mégse…” Jobban örülök, ha egy alkotás – ha már a rendező bibliai témához nyúl – tiszteletben tartja a forrást. Hadd mondjak egy régebbi példát. A hatvanas években volt egy amerikai rockzenekar, a Byrds, amelyik írt egy számot a Prédikátor könyvéből. Csak a címét adták ők (Turn! Turn! Turn! – Fordulj meg!), a többi szöveg mind a Bibliából volt, szó szerint: „Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek…” – végig egészen ennek a résznek az utolsó soráig: „Ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.” Sok keresztény dühös volt, hogyan nyúlhat egy rockzenekar a Bibliához. Én pont ellenkezőleg éreztem. Arra gondoltam, hogy hátha lesznek olyanok, akik hallják ezt a dalt, és megkérdezik, hogy honnan is van ez a szöveg. Inkább a Byrdstől hallják, mint sehogy. Ezért a hit kifejezése pozitív lehet, még akkor is, ha olyan emberektől halljuk, akik maguk nem is hívők.
Ha már a hatvanas éveket említi: hogyan változott meg Amerika és a kereszténység viszonya az elmúlt fél évszázad alatt?
– Azt gondolom, hogy az emberekben ma is van még egy alapvető elvárás, vágy az értékek iránt. Most sem hiszem, hogy megválasztanának elnöknek egy olyan jelöltet, aki ateistának vallaná magát, és ellenséges a kereszténységgel szemben. Pedig az alkotmány nem tiltja, mégis van egyfajta íratlan szabály ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor a huszadik századhoz képes nagyon jelentős az értékektől való eltávolodás. Érezhetően csökkent az egyház iránti tisztelet.
Lesznek a 21. századnak új Billy Grahamjei?
– Jó kérdés, de nem vagyok benne biztos, hogy válaszolni tudok rá. Ma is vannak olyan kimagasló személyek, akik egy-egy térség számára szellemi világítótoronyként szolgálnak. Billy Graham az Egyesült Államokban kezdte meg a szolgálatát, de aztán az egész világon munkálkodott. Így lett a 20. században az evangélium legismertebb hangja. Minden században volt legalább egy igazán kimagasló személy az egyházban. Ilyen volt Wesley, vagy korábban Luther Márton. Ne feledjük, hogy az evangéliumi mozgalomnak Billy Graham csak a 20. század második felétől vált központi alakjává. De a 20. században volt egy olyan mozgalom, a karizmatikus ébredés, amelynek nem volt központi vezetője, mégis nagyon nagy hatással bírt. Ezért el tudom képzelni, hogy Isten sem egyetlen személyben látja a jövőt. És ha lesz is ilyen, akkor sem biztos egyáltalán, hogy az illető amerikai lesz.
2014. 10. 03. (XVIII/40)
