Ön számos kiemelkedő vezetőről írt könyvet, köztük Winston Churchillről és Abraham Lincolnról. Ezekből az életrajzokból közös jellemzőként azt állapította meg, hogy sorsukban egy rövid időszak döntötte el, hogy milyen pályát futnak be az életben. Mitől lesz valaki történelemformáló személyiség? Születni kell rá, vagy a körülmények hozzák elő a személyiségükből a rendkívüli erőt?
– A nagy formátumú emberek életéből azt a következtetést vontam le, hogy mindkettő fontos. Szerintem a gondviselés már eredetileg vezetőnek rendelte őket, és az ezzel kapcsolatos ajándékok szinte a kezdetektől megjelentek az életükben, de a képességeiket bizonyos körülmények hozták ki igazán. Churchillről nyilvánvaló volt már fiatalon, hogy energikus, nagy víziókkal és nagy tudásszomjjal rendelkezik, és komoly hatással lehet majd a világra. Mégis, életének a nehézségei kellettek ahhoz, hogy megerősödjenek benne azok a „lelki izmok”, amelyek képessé tették arra, hogy sikeresen vezessen. Köztudomású, hogy dadogott, az apja gyűlölte, gyerekkorában sokszor megtapasztalta a magányt és az elhagyatottságot, de mindezek segítettek neki felkészülni arra, hogy vezetővé váljon. Hasonló volt a helyzet Lincolnnal is. Ő is kifejezett képességekkel, talentumokkal jött a világra. Környezete érzékelte azt, hogy a gondviselés nagy dolgokra szánja. De az élete, sorsa tette azzá, akinek ismerjük. Ugyanez történt Jézussal is: egyértelmű volt az elhívása, de keresztül kellett mennie a nehézségeken és próbákon, amelyek felkészítették arra, hogy elvégezze a feladatát. Ez az elv bizonyos módon persze mindannyiunkra igaz.
És ez igaz a kereken 100 éve született Derek Prince pályafutására is? Mitől lett ő a 20. század egyik fontos keresztény személyisége?
2015. 08. 14. (XIX/33)
