hetilap

Michel Houellebecq könyve májusban magyarul is megjelent, lényegre törő (és a nyugati kiadásoknál sokkal bevállalósabb) borítóval. A témaválasztás – hogyan juthat hatalomra a politikai iszlamizmus Franciaországban – újszerű és érdekes, ám a francia író korábbi művei óvatosságra intenek, nem alaptalanul. A Behódolás ugyanis regényként maga is pontosan azt a morális, intellektuális hanyatlást tükrözi, ami Houellebecq jövőképében Európa önfeladásához vezet.
A 300 oldalas mű – egzisztencialista regénynek Camus és Sartre iránti tiszteletből sem nevezném – négyötödét a francia melegirodalom úttörőjének számító író, Joris-Karl Huysmans életműve körüli sznob ömlengés (Huysmans a főszereplő irodalomtörténet tanár kutatási területe), valamint teljesen öncélú, keménypornó jelenetek sokasága és különböző alkoholfajták részletes ismertetése (a főszereplő két kizárólagos szenvedélye) tölti ki. Ennyiben Houellebecq nem egyenes, futurisztikus víziója ugyanis csak kerettörténet, könyve ugyanazon témák körül forog, mint korábbi művei. Bár az irodalmi zanza valóban borzalmas műfaj, vannak ritka esetek, amikor egy könyvet nyugodtan össze lehet foglalni néhány ezer karakterben. A Behódolás ilyen.

Egy új Augustus Európában

Az író a kerettörténetet sem bonyolítja túl: a 2022-es elnökválasztás első fordulójában a francia baloldal jelöltje csak a harmadik helyen végez, a radikális jobboldali Nemzeti Front és a mérsékelten iszlamista Muzulmán Testvériség jelöltjei mögött. A baloldal odaáll a muszlim párt mögé, így a választást ez utóbbi nyeri meg, és ezzel először kerül hatalomra muzulmán államfő az Európai Unió egyik tagállamában.
Ami Houellebecq könyvében érdekes, az az új elnök, Mohammed Ben Abbes életútja és programja, amit néhány mellékszereplő – a titkosszolgálat egyik elbocsátott háttérembere és a Sorbonne, új nevén Párizsi Iszlám Egyetem rektora – pár oldalnyi monológjából ismerhetünk meg, akik elmondják, milyen változásra számíthat Franciaország és Európa a fordulat nyomán.
Ben Abbes ugyanis nem fundamentalista, mérsékelt muszlimnak és európainak vallja magát, aki számára Franciaország csupán ugródeszka. „Igazi példaképe a Római Birodalom – magyarázza az ex-titkosrendőr –, és az európai építkezés csak eszköz számára, hogy megvalósítsa az ezeréves álmot. Külpolitikájának sarokköve: dél felé tolni Európa súlypontját; már léteznek olyan szervezetek, amelyek ezt a célt tűzték ki maguk elé, például a Szövetség a Földközi-tengerért. Bizonyára Törökország és Marokkó fog először csatlakozni az európai szövetséghez, utána jön Tunézia és Algéria. Hosszabb távon ott van Egyiptom – ami már nagyobb falat, de Egyiptom lesz a döntő. Ezzel egy időben feltételezhetjük, hogy az európai intézmények – amelyek jelenleg mindennek mondhatók, csak demokratikusnak nem – az erősebb népképviselet irányába fejlődnek majd; az látszik logikus végkifejletnek, hogy egy összeurópai elnököt fogunk választani.”
Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, szükség van az Európai Unió felduzzasztására a legnagyobb lélekszámú mediterrán muszlim országokkal. „Ben Abbes igazi célja az, hogy meghatározott időn belül egy kiszélesített, a mediterráneum országait is magába foglaló Európa első választott elnöke legyen.”
Az új elnök legnagyobb történelmi példaképe Augustus császár, az ő nyomdokait követve szeretné a világ régi-új civilizációs központjává és vezetőjévé emelni a Római Birodalom mintájára átformált Európai Uniót. „Célkitűzése, hogy egy nemzedéknyi időn belül diplomáciai úton építse fel azt, amit a Római Birodalomnak több évszázad alatt sikerült létrehoznia – ráadásul úgy, hogy egyetlen puskalövés nélkül a birodalomhoz csatolja Észak-Európát is, egészen Észtországig, Skandináviáig és Írországig. Ben Abbesnek ezenkívül a szimbólumokhoz is ragyogó érzéke van: hamarosan felveti Európa vezetőinek, hogy az Európai Bizottság székhelyét helyezzék át Rómába, az Európai Parlamentét pedig Athénba. (...) Ritka az igazi birodalomépítő. Nehéz mesterség összetartani a nemzeteket, amelyeket a vallásuk és a nyelvük is elválaszt egymástól, és egy közös politikai cél szolgálatába állítani őket. A Római Birodalmon kívül ez csak az Oszmán Birodalomnak sikerült, szűkebb keretek között. Napóleonnak persze megvoltak ehhez a szükséges adottságai – lenyűgöző, ahogy az izraeliták ügyét kezelte, és az egyiptomi hadjárat során azt is bebizonyította, hogy az iszlámmal is tökéletesen elboldogul” – ezt már a szaúdi olajmilliárdokból a Sorbonne-ból felfejlesztett Párizsi Iszlám Egyetem iszlámra áttért rektora mondja lelkesülten. Az egyetem megköveteli oktatóitól is az áttérést, de a háromszorosára növelt fizetések és a többnejűség lehetősége („egy negyven-éves nő a konyhába, két-három fiatal diáklány az egyéb dolgokra” – ahogy egyikük megfogalmazza) szinte mindenkinél meggyőző érvnek bizonyul.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek