2000-ben a The New York Times szeptember 10-ei számában jelent meg a tartalmában az ortodox rabbik 2015. december elején kiadott dokumentumához hasonló, fontos árnyalataiban azonban jelentősen eltérő „Dabru Emet: Zsidó nyilatkozat a keresztényekről és a kereszténységről” [Dabru Emet: Igazat szólni – utalás Zak 8:16-ra: Ki-ki szóljon igazat az ő felebarátjával]. A négy egyesült államokbeli zsidó vallástudós által szövegezett irathoz a későbbiekben további több száz, a zsidó vallási paletta különböző irányzataihoz tartozó rabbi, teológus és értelmiségi is csatlakozott.
Az utóbbi években a zsidóság és kereszténység viszonyában határozott és egyben példátlan változás ment végbe. A zsidó száműzetés közel két évezrede során a keresztények hajlottak arra, hogy a judaizmust elbukott vallásként kezeljék, vagy legfeljebb olyan vallásként, amely a kereszténység számára készítette elő az utat, és abban teljesedett ki.
A holokauszt óta eltelt évtizedekben azonban a kereszténység rendkívüli módon változott. Mind több hivatalos egyházi testület – római katolikus csakúgy, mint protestáns – nyilatkozatban fejezi ki bűntudatát a zsidókat és a judaizmust illető keresztény bánásmód miatt. Ezek a nyilatkozatok kijelentik továbbá, hogy a keresztény tanítást és igehirdetést meg lehet és meg is kell újítani, elismerve Isten tartós szövetségét a zsidó néppel, és méltatva a judaizmus hozzájárulását a világ civilizációjához és magához a keresztény hithez.
Meggyőződésünk szerint ezek a változások megérdemelnek egy jól átgondolt zsidó választ. Csak a magunk nevében beszélve – zsidó tudósok felekezetközi csoportjaként – úgy hisszük, itt az ideje, hogy a zsidók megismerjék a judaizmus megbecsülésére tett keresztény lépéseket. Úgy hisszük, itt az ideje, hogy a zsidók átgondolják, hogy mit mondhat most a judaizmus a keresz-
ténységről. Első lépésként, nyolc rövid tételt ajánlunk megfontolásra arról, hogy zsidók és keresztények miként viszonyulhatnak egymáshoz.
1. Zsidók és keresztények ugyanazt az Istent imádják. A kereszténység megjelenése előtt Izrael Istenének egyetlen imádói a zsidók voltak. Azonban Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét, ég és föld Teremtőjét a keresztények is imádják. Habár az imádat keresztény módja a zsidók számára nem járható vallási forma, zsidó teológusként örvendünk annak, hogy a kereszténység által emberek százmilliói kerültek kapcsolatba Izrael Istenével.
2. Zsidók és keresztények hiteles iránymutatásért ugyanahhoz a könyvhöz, a Bibliához fordulnak (amelyet a zsidók T’nakh-nak, a keresztények Ószövetségnek neveznek). Hitbeli tájékozódásért, lelki gazdagodásért vagy a közösség tanítása miatt fordulva hozzá, mi mindannyian hasonló tanulságot nyerünk belőle: Isten teremtette meg és tartja fenn a világmindenséget; Isten lépett szövetségre Izrael népével, Isten kinyilatkoztatott szava vezeti Izraelt az igaz életre; és Isten fogja végül üdvözíteni Izraelt és az egész világot. Mégis, zsidók és keresztények a Biblia sok helyét különbözőképp magyarázzák. Ezeket a különbségeket mindig tiszteletben kell tartani.
3. A keresztények tiszteletben tudják tartani a zsidó népnek Izrael földjére vonatkozó igényét. A zsidóság számára a holokauszt óta a legjelentősebb esemény a zsidó állam újraalapítása volt az Ígéret földjén. Bibliai alapú vallás tagjaiként, a keresztények elfogadják, hogy Izrael a zsidóknak ígértetett – és adatott – mint a köztük és Isten között megkötött szövetség kézzelfogható, valóságos középpontja. Sok keresztény támogatja Izrael államot, mégpedig a politikánál sokkal mélyebb okokból. Mint zsidók, nagyra értékeljük ezt a támogatást. Mi is elismerjük, hogy a zsidó hagyomány igazságos bánásmódot követel a zsidó államban lakó valamennyi nem zsidóval szemben.
4. Zsidók és keresztények elfogadják a Tóra erkölcsi elveit. A Tóra erkölcsi elvei között központi helyen áll a minden embert megillető sérthetetlenség és méltóság. Mindannyian Isten képére vagyunk teremtve. Ez a közös erkölcsi értékrend lehet az alapja a két közösség megjavuló kapcsolatának. És ez lehet az alapja az egész emberiség előtti igazi tanúságtételnek is: embertársaink életének javításával, továbbá a mindnyájunknak ártó, mindnyájunkat lealacsonyító erkölcstelenséggel és bálványimádással szemben. Kiállással erre a tanúságtételre különösképpen is szükség van az elmúlt évszázad példátlan szörnyűségei után.
5. A nácizmus nem volt keresztény jelenség. A keresztény antijudaizmus és a zsidók elleni keresztény erőszak hosszú történelme nélkül a náci ideológia nem nyerhetett volna teret és nem kerülhetett volna kivitelezésre. Sok keresztény részt vett a zsidók elleni náci atrocitásokban, vagy legalábbis rokonszenvezett azokkal. Más keresztények pedig nem tiltakoztak eléggé ezen atrocitások ellen. De a nácizmus maga nem volt a kereszténység szükségszerű következménye. Ha a zsidók teljes megsemmisítésének náci törekvése eredményes lett volna, e gyilkos düh még közvetlenebbül irányult volna a keresztények felé. Hálával tekintünk azokra a keresztényekre, akik a náci rezsim idején életüket kockáztatták vagy áldozták azért, hogy zsidókat mentsenek meg. Mindezeket tudva, bátorítjuk a keresztény teológia jelenkori munkálkodásának folytatását, a judaizmus és a zsidó nép megvetésének egyértelmű elutasítására. Nagyra értékeljük azokat a keresztényeket, akik visszautasítják a megvetés tanítását és nem hibáztatjuk őket az őseik által elkövetett bűnökért.
6. Az emberileg összeegyeztethetetlen különbség zsidók és keresztények között nem fog megoldódni, amíg Isten nem váltja meg a világot, ahogy az az Írásokban meg van ígérve. A keresztények Istent Jézus Krisztus által és a keresztény hagyomány szerint ismerik és szolgálják. A zsidók Istent a Tóra és a zsidó hagyomány szerint ismerik és szolgálják. Ez a különbség nem oldható fel, ha az egyik közösség azt állítja, hogy hívebben értelmezi az Írást, mint a másik, sem pedig ha politikai hatalmat gyakorol a másik felett. A zsidók tiszteletben tudják tartani a keresztényeknek saját kinyilatkoztatásukhoz való hűségét; hasonlóképp elvárjuk, hogy a keresztények tiszteljék hűségünket a magunk kinyilatkoztatásához. Sem a zsidók, sem a keresztények nem kényszeríthetőek arra, hogy helyeseljék a másik közösség tanítását.
7. A keresztények és zsidók közötti új kapcsolat nem fogja meggyengíteni a zsidóság vallásgyakorlását. A megjavuló kapcsolat nem fogja felgyorsítani azt a kulturális és vallási asszimilációt, amelytől a zsidók okkal félnek. Nem fogja megváltoztatni a hagyományos zsidó istentiszteleti formákat, sem megnövelni a zsidók és a nem zsidók közötti vegyesházasságokat, sem több zsidót rávenni arra, hogy keresztény hitre térjen, sem pedig a judaizmusnak és a kereszténységnek egy hamis keverékét létrehozni. Tiszteljük a kereszténységet mint olyan hitet, amely a judaizmuson belül jött létre, és amelyhez még mindig jelentős kapcsolatok fűzik. Nem tekintjük azonban a judaizmus folytatásának. És csak akkor tudjuk ezt a kapcsolatot önazonosságunk megtartásával folytatni, ha saját hagyományainkat ápoljuk.
8. Zsidóknak és keresztényeknek együtt kell munkálkodniuk az igazságért és a békéért. Zsidók és keresztények, mindegyikük a maga módján felismerik a világ megváltás nélküli állapotát, amint az megnyilvánul üldöztetésben, szegénységben, emberi megaláztatásban és nyomorúságban. Habár igazság és béke végső soron Istennél vannak, közös erőfeszítéseink – együtt más vallási közösségekkel – segíteni fognak elhozni Isten országát, azt, amelyben remélünk, és amely után sóvárgunk. Külön és együtt: azon kell dolgoznunk, hogy igazságot és békét hozzunk világunkba. Ebben a vállalkozásunkban Izrael prófétáinak látomása vezet bennünket:
„Az utolsó napokban szilárdan fog állni az Úr házának hegye a hegyek tetején; kimagaslik a halmok közül, és özönlik hozzá valamennyi nép. Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket utaira, hogy az ő ösvényein járjunk.” (Ézsaiás 2.2-3)
(A dokumentum forrása az egykori dialogue.hu című honlap által közölt, a Párbeszéd Munkacsoport által készített fordítás)
2015. 12. 18. (XIX/51)
