Bármilyen meglepő, a 80 milliós Németországban több mint hárommillióan dolgoznak a bevándorlókért, háromszor annyian, mint az autóiparban, a BMW-től az Opelen át a Volkswagenig együttvéve. A menekültipar 2016-ra Németországban évente 42 milliárd eurós (13 billió forint) üzletté vált. Udo Ulfkotte utánajárt annak, milyen terheket jelent Európa legerősebb gazdasága számára a Willkommenskultur, az Angela Merkel által meghirdetett nyitott kapuk politikája. Ulfkotte könyvében azt állítja, hogy a bevándorlóimport fenntartása és növelése sokak érdeke, miközben hatalmas károkat okoz az európai adófizetőknek, akik egyre kevésbé érzik otthon magukat saját országukban. Róluk, a nyertesekről és a vesztesekről szól A menekültipar.
A nyertesekről: a nagyvállalatokról, amelyek milliárdos hasznot zsebelnek be a menekültek ellátására szolgáló állami megrendelésekből. A gyógyszeripari óriáscégekről, amelyek számára hatalmas új piacot jelent az elhanyagolt egészségi állapotú és Európában ismeretlen, egzotikus betegségektől szenvedő bevándorlók sokasága. (A számlát természetesen az adófizetők állják.) A politikusokról, akik jól jövedelmező mellékállásokat töltenek be a menekültipart kiszolgáló szervezetek igazgatótanácsaiban. A több mint 100 tagú brémai menekült nagycsaládról, amelynek tagjai évente 5,1 millió euró szociális segélyben részesülnek és az újságírókról, akik a menekültipar érdekeinek megfelelően hangolják riportjaikkal a közvéleményt.
És a vesztesekről: Az idősotthonokból kitett német nyugdíjasokról, akiket utcára tettek, mert szükség volt a szobáikra a menekültek elhelyezéséhez. Az utcán, közparkokban és fürdőkben szexuális zaklatást vagy erőszakot elszenvedő gyerekekről, fiatalokról és felnőttekről. A kiskereskedőkről, akik már nem is jelentik a menekültek által elkövetett sorozatos bolti lopásokat, mert tudják, hogy a rendőrség egyetlen elkövetőt sem vesz őrizetbe. Következzen egy részlet A menekültipar című könyvből.
2016. 04. 01. (XX/13)
