1997-ben jelent meg a The Tainted Source: The Undemocratic Origins of the European Idea (A romlott forrás: Az eu-rópai idea nem demokratikus eredete) című könyv, amit Sir Edward Heath volt brit miniszterelnök, aki 1972-ben aláírta Nagy-Britannia belépését az unióba, így minősített: „Abszurd és borzalmas meghamisítása a múltnak és jelennek.” A szerző, John Laughland azonban nem azt állítja – ahogy Boris Johnson sem –, hogy a mai Európai Unió alapítói a nácik lennének, és azt sem, hogy Brüsszelben a politikusok a Harmadik Birodalom feltámasztásán dolgoznának. Ettől még nem árt szembenézni a kényelmetlen történelmi előképekkel, különben, mint a könyv mottójaként idézett Alexis de Tocqueville írja, ha nem engedjük, hogy „a múlt megvilágítsa a jövőt, az emberek gondolatai homályban tapogatóznak”.
Az utóbbi időben amúgy sem szokatlan, hogy politikusok vetnek fel olyan kérdéseket, amelyeket történészeknek kellene. Tavaly ősszel Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök beszélt arról, hogy a náci „végső megoldás” beindításában milyen szerepe volt az akkori jeruzsálemi főmuftinak, Hadzs Amin al-Husszeininek. (A palesztin Hitler. Hetek, 2015. október 30.) Netanjahut első körben sokan bírálták, hogy milyen történelmietlen és uszító kijelentést tett. A korábban a főáramú média által került témáról mégis kibontakozott egy érdemi vita, amiből kiderült: a palesztin muszlim vezető 1941-ben valóban befolyásolta a náci politikát azáltal, hogy mereven elzárkózott a zsidók Palesztinába történő száműzése elől, legfeljebb arról lehet vitatkozni, hogy Hitler már ez előtt meghozta a döntést a holokausztról, vagy a wannsee-i konferencia – amelyen kidolgozták az európai zsidóság szisztematikus kiirtását – szervezését nem véletlenül kezdték meg Hitler és Al-Husszeini berlini találkozójának másnapján.
Határok nélkül
2016. 05. 20. (XX/20)
