„A közvetlen tapasztalat sok szempontból kultúránk legfontosabb értékköve. Azt keressük, hogy tudjuk leküzdeni az akadályokat, amelyek közöttünk és a benső énünk megismerése között állnak, azt, hogy megismerjük a körülöttünk lévő valóságot, részévé váljunk a társadalomnak és kapcsolatba kerüljünk az emberi erőt túlhaladó természeti világgal. Semmilyen gondolat nem helyettesítheti ezt a megtapasztalást” – így szól a Burning Man fesztivál tíz alapelve közül az utolsó. A szándékosan a tízparancsolat helyébe állított alapelvek középpontjában az ember áll, akinek legfontosabb küldetése, hogy felfedezze önmagát és „belső forrásait”. Az egyhetes fesztiválon ezért tudatosan kiiktatnak minden korlátot, legyen az ruha (a résztvevők közül sokan részben vagy egészen meztelenek, bár nem kötelező a nudizmus), erkölcs (a fesztivál több sátrában szabadon lehet szeretkezni bárkivel, a partnerek nemétől, korától és számától függetlenül) vagy a pénz (a fesztiválon kávén és jégkrémen kívül semmit nem lehet venni, a készpénz használata tilos).
Korlátok nélkül
A Burning Man története 1986-ban indult, amikor két San Franciscó-i fiatal a barátaikkal együtt a nyári napforduló idején egy három méter magas fabábut égetett el a tengerparton, a Golden Gate híd közelében. A performansznak híre ment, így a következő években megismételték, egyre több résztvevővel, míg a helyi rendőrség be nem tiltotta a tűzveszélyes eseményt. Ekkor a szervezők a nevadai sivatagba, egy hatalmas, tükörsima helyszínre költöztek, ahol évente zavartalanul égethették az egyre nagyobb emberszobrokat. A Burning Mant a média 1997-ben kapta fel, amikor a CNN riportot közölt a Woodstock és a Mad Max keresztezéseként jellemzett „új, őrült amerikai fesztiválról”. A híradások nyomán egyre többen érkeztek, már az Egyesült Államokon kívülről is. Az ezredforduló után évente több mint tízezren zarándokoltak ki a sivatagba, hogy egy hétre elfelejtsenek mindent, ami a civilizációhoz köti őket.
2016. 09. 02. (XX/35)
