„Ez az eltolódás olyan változásokra utal, amelyek jelenleg zajlanak a keresztények és Izrael kapcsolatában. Izrael a harmadik világban talált potenciális szövetségeseket, akik jelentősen többen vannak, mint az amerikai keresztény cionisták. Nem annyira az apokalipszis, mint inkább a nemzeti alapon álló prosperitás teológiája hajtja őket. Mindez a kereszténység napjainkban leggyorsabban növekvő ágazatának, a pünkösdi mozgalomnak egy új vonulata” – írja Hummel, aki szerint az új keresztény cionizmus „olyan országokban, mint Brazília, Nigéria és Kína nem csak egy figyelemreméltó vallási mozgalom. Lehet ennek fontos geopolitikai jelentősége is. Az elmúlt 70 év nagy részében és különösen a ’67-es arab–izraeli háború után a harmadik világ, beleértve a Közel-Keletet, Latin-Amerikát, Afrikát és Ázsiát, rendszerint ellenséges volt Izrael irányában olyan nemzetközi fórumokon, mint az ENSZ közgyűlése. Több országnak, köztük a Közel-Kelet legtöbb államának, még mindig nincs hivatalos diplomáciai kapcsolata Izraellel. Az Izraelhez való viszony azonban változhat, annak köszönhetően, hogy a pünkösdi kereszténység és a keresztény cionizmus egyre jobban terjed.”
A First Things szerzője emlékeztet rá, hogy az elmúlt évtizedekben a pünkösdi-evangéliumi kereszténységben népszerűvé vált az ún. „bővölködés evangéliuma”, amelynek fókusza azonban mára túllépett a személyes szintű prosperitás céljain. „Elsősorban az Egyesült Államokon kívül élő pünkösdiek a bővölködés evangéliumából egy közösségi szemléletű megközelítést ragadtak meg: Isten egész nemzeteknek is ad anyagi áldásokat. Az Ószövetség Istent úgy mutatja be, hogy Izraelt a cselekedetei alapján jutalmazza vagy bünteti. Más nemzeteket viszont az Izraelhez fűződő cselekedeteik alapján jutalmazza vagy bünteti. Ez a tanítás a legnagyobb pünkösdi felekezetekben, nemzetközi csoportokban, és keresztény televíziós csatornákon is megjelenik.
Válaszlevél Budapestről
2017. 08.25. (XXI/34)
