A pannóniai légiósok kürtjele gyorsan szaladt végig a Duna vonalán. A látó- és hallótávolságban elhelyezett őrtornyok sora egészen Brigetio, a mai Komárom erődjéig adta tovább a hírt: hatezer germán kelt át a határon, és tart a birodalom belsejébe. Kr. u. 166 őszén járunk. Az erőltetett menetben vonuló 1. légió katonái még nem is sejtették, hogy a hamarosan sorra kerülő ütközet nem egy szokványos határvillongás lesz, hanem nyitánya a császárkor leghosszabb és legvéresebb háborújának, aminek következményei egészen Róma Kr. u. 476-ban bekövetkezett bukásáig visszhangoztak. A Szigetközben felvonuló longobárd és lacringi harcosok vadul rontottak neki a hadi úton felvonuló római századoknak, akik fegyelmezetten állták az ék alakban közéjük rontó barbárok rohamait. A véres kézitusát egy újabb kürtjel szakította félbe. A szorosan összezárt pajzsok mögött kitartó védelem fellélegezhetett, megérkezett a provincia központjából, Carnuntumból kiküldött lovasság, akik legázolták és hosszú kardpengéikkel százával ölték a mezőn át visszavonuló germánokat. A csata hamar véget ért, a háború azonban csak most kezdődött.
A Pax Romana illúziója
Az ötvenmilliós szuperhatalom ekkorra már több mint fél évszázada éli háborítatlan nyugalomban a „jó császárok” korát (Nerva, Traianus, Hadrianus, Antoninus Pius és Marcus Aurelius) és a júdeai, valamint a parthus forrongásokat leszámítva semmi sem gátolta a birodalom fejlődését, ami hatalmának és erejének történelmi csúcsára ért.
2018. 01.19. (XXII/3)
