A birodalmakat is kikezdi a rozsda – erre figyelmeztet a történelem, amint arról a Hetek januári cikksorozata is írt Róma és a germán hódítók évszázadokon átnyúló végzetes tusája kapcsán. A konfliktusnak végül egy olyan szintézis lett az eredménye, ami újabb ezer évig fennállt, ám végül a Szent Római Birodalom is elbukott egy újabb imperátor előtt. Napóleon azonban csak szikra volt a történelemben, és vele együtt Európa világuralma is véget ért. A globális hatalom központja az elmúlt több mint két évszázadban kikerült a kontinensről, előbb a Csatorna másik oldalára, majd az óceánon is túlra.
Soha nem létezett olyan világhatalom, mint amivé a 20. század elejére a Brit Birodalom vált. Waterloo után elkezdődött a Pax Britannica évszázada, az a példátlan ipari-pénzügyi és katonai terjeszkedés, amelynek eredményeként az első világháború utáni években a földön élő minden negyedik ember a brit korona alattvalója lett, és az összes kontinenst figyelembe véve a teljes szárazföldi terület 24 százaléka felett a Union Jack lobogott – a tengerekről nem is beszélve.
A brit világbirodalmat sokan tekintették ellenségüknek, de uralma rendíthetetlennek tűnt. Jól jelképezte ezt az 1837-től egészen az új évszázad hajnaláig hatvannégy éven át uralkodó Viktória királynő. Kilenc gyermeke és harmincnégy unokája közül huszonhat a kontinens uralkodóházaiba és főnemesi családjaiba házasodott, ezért Viktóriát „Európa nagymamájaként” is emlegették. Anglia hatalmas gyarmatbirodalmat uralt, berendezkedése azonban különbözött a korábbi elnyomóktól. Miközben, ha kellett, habozás nélkül bevetette katonai erejét érdekei védelmében, a brit koronához tartozó hatalmas területeken honosította meg a keresztény civilizációt. A 19. század végén negyvenhét különböző domíniumban több mint tízezer brit misszionárius szolgált, így nem alaptalanul jelentette ki a sokáig Londonban élő Karl Marx, hogy „a kereszténység megdöntéséhez előbb el kell pusztítani a Brit Birodalmat”.
2018. 02.09. (XXII/6)
