A tudományos kutatás és a műszaki-természettudományos felsőoktatás világában szerzett sok évtizedes tapasztalat alapján meggyőződéssel állítom és vallom, hogy nem létezik objektív mércével mérő, előítélettől és elfogultságtól mentes tudós. Egyrészt azért nincs ilyen személyiség, mert az „objektív mérce” fogalma önmagában is súlyosan problematikus: mindannyian kénytelenek vagyunk közelebbi és távolabbi környezetünket – akár az ismert világegyetemmel bezárólag – saját speciális adottságaink tükrében szemlélni. Másrészt környezetünk feltételrendszere (társadalmi berendezkedés, műszaki-gazdasági lehetőségek, politikai-ideológiai befolyás, erkölcsi-etikai normák stb.) jelentősen hat felfogásunkra, életminőségünkre, közelebbi és távolabbi céljainkra, korlátainkra és lehetőségeinkre.
Előítéletek tudományos mezben
A tudósok elfogultságára leginkább az olyan magatartás jellemző, amikor saját, a tudomány álruhájába öltöztetett előítéleteiket és filozófiai nézeteiket erőszakolják rá a társadalomra. Ez az „erőszak” időnként a kollektív bűvölet szelídebb, de nagy tömegeket megragadó formáját ölti, mint például az evolúcióelmélet (vagy helyesebben: evolúciótan) esetében. Az emberek agyába tanulmányaik során olyan intenzíven töltik be az evolúció elméletét, és a médiabirodalmak mindezt olyan készségesen és elkötelezetten erősítik a világ számos országában, hogy fel sem vetődik bennük: torzításokról, soha nem bizonyított állításokról, mélységükben ismeretlen működési mechanizmusokról; és a ma ismert, valódi tudományos eredményeknek, törvényeknek több szempontból ellentmondó megközelítésekről van szó.
2018. 04.27. (XXII/17)
