hetilap

„A német külpolitika kiemelt célja egy szuverén, erős Európa felépítése, amelyben a nemzetállamok a közösség szintjére helyezik át szuverenitásukat azokban az ügyekben, amelyekben egyedül messze nincs akkora erejük, mint egy egyesült Európának” – írta Heiko Maas augusztus végén a Handelsblatt című német üzleti lap részére készített vendégkommentárjában. Berlini politikusoktól régóta nem hallhattuk ilyen nyílt elismerését annak, hogy az európai föderáció elsősorban német érdek.

Utoljára a német újraegyesítés után beszéltek hasonló határozottsággal vezető német politikusok arról, hogy a berlini fal ledöntésének a mintájára Európában is túl kellene lépni a nemzetállami széttagoltságon. „Nekünk németeknek sajátos okaink vannak arra, miért szükséges egy egyesült Európa. Németországnak több szomszédja van, mint bármely más európai országnak… ezért elemi nemzeti érdekünk, hogy minden szomszédunk az Európai Unió tagja legyen” – mondta Helmut Kohl 1996-ban. Két évtizeddel ezelőtt a cél az EU kiterjesztése volt keleti irányba. Ma a Kohl-doktrína értelmében Németország érdeke az, hogy szomszédjai – praktikusan a kontinens valamennyi nyugat- és kelet-közép állama – a föderatív uniót támogassák a 19. századi csökevényként itt maradt kisállami külön érdekek követése helyett.

Kohl kezdettől fogva magabiztos volt abban, hogy a föderáció bekövetkezik. Amikor Bonnban fogadta Mihail Gorbacsovot, a kancellária tetőteraszáról a Rajna felé mutatott. „Ahogyan a folyó megállíthatatlan, bármennyi gátat is építenek rá, úgy a két Németország is egyesülni fog” – mondta, és Gorbacsov ezt nem is cáfolta. Miután pedig megtörtént az egyesítés, a német mintára történő nagyobb egység sem tűnt számára megállíthatónak. Amikor az európai pénzügyi unió székhelyének Frankfurtot választották, Kohl kijelentette: „Az európai pénzügypolitika a német pénzügypolitika lesz.”

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek