Hanukka és Jézus: győzelem Zeusz sötétsége felett( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
Az egész bukott emberiség legősibb, közös, egyetemes ősvallása az animizmus: a jamaicai vudutól a szibériai sámánokon vagy afrikai varázslókon át az új-zélandi őslakosokig a világon mindenhol egyformán értelmezték a valóságot, és ugyanolyan spirituális technikákkal igyekeztek kapcsolatot tartani a szellemvilággal. Minden későbbi, magasan szervezett pogány vallás az animizmusra épül, szervesen magában is foglalja, a védikus hinduizmustól, a taoizmustól a görög mitológián át a mai katolicizmusig.
Animizmus, a globális ősvallás
A latin anima szó a héber nefes és a görög pszükhé megfelelője, lelket, (egyéni) életerőt jelent. Az animizmus világnézetének lényege, hogy a szellemi és anyagi világ között nincs éles határ: minden anyagi létezőnek lelket, személyiséget, életerőt tulajdonít. Az animizmus szerint minden él: minden természeti dolognak, minden hegynek, völgynek, forrásnak, folyónak, pataknak, tónak, sziklának, területnek, földnek, nagyobb öreg fának, látványosabb „tereptárgynak” van szelleme, amellyel kommunikálni lehet, sőt kell, az állatokról természetesen nem is beszélve. Az animista nemcsak így gondolkodik, hanem ebből fakadóan ilyennek is észleli a valóságot: a kő nem azért esik le, mert nehézségi erő hat rá, hanem azért, mert a földre vágyik, mivel ott a helye; a füst is ugyanezért száll fölfelé. Egymással együtt élő, gyakorta konfliktusba is keveredő istenségek százai vagy akár milliói népesítik tehát be az animista világát, akiket nem kell szeretnie, pusztán „megegyezésre” törekednie velük mint nála erősebbekkel: ha vesz egy új szántóföldet, az animista első dolga az adott terület szellemi „urának”, „gazdájának”, „tulajdonosának” (héberül: báál) jóindulatát valamilyen áldozattal, tisztelettel megnyerni, hogy földje azután jól teremhessen.
