Az eredetileg Svájcból származó Habsburg-ház Rudolf vezetésével 1278-ban megszerezte az Osztrák Hercegséget, majd utódai további területeket szerezve létrehozták az egységes Ausztriát. A dinasztia a 15. század közepétől fogva a német-római császári címet is magáénak tudhatta egészen annak 1806-os megszűnéséig.
A Habsburg Birodalom hosszú időn át Európa egyik vezető nagyhatalma volt. A 19. században azonban ereje megtört, lemaradt a fejlődésben, majd az első világháborúban elszenvedett súlyos vereség és a nacionalista mozgalmak tevékenységének hatására felbomlott.
Robert Cooper egykori brit diplomata, aki 10 éven át dolgozott az Európai Unió főképviselője mellett, úgy gondolja, hogy az egykori Habsburg Birodalom felépítésében és szerepében sok hasonlóságot mutat a később létrejött Európai Unióval.
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Tényleg egy tengerparti városban lakott Jézus?
Grüll Tibor írása »
A felavatás ünnepe: Öt testvér, akik hittek Izrael jövőjében
Hack Márta írása »