hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elmélkedések egy gyilkossági kísérlet után
A nyelv kése
Elmélkedések egy gyilkossági kísérlet után

Az író a legújabb könyvével.(Fotó: AP / Ebrahim Norooz)

2024. 06. 27.
A Kés Salman Rushdie elbeszélése arról, hogyan élte túl egy iszlám fundamentalista késelését 2022. augusztus 12-én. Élete egy hajszálon múlott, és szerencséjét orvosa szerint annak köszönhette, hogy támadójának fogalma sem volt róla, hogyan kell késsel gyilkolni, így csak vaktában döfködött.

Az 1988-ban megjelent Sátáni versek című könyve miatt 1989-ben Irán legfőbb politikai és vallási vezetője, Ruhollah Khomeini ajatollah fatvát adott ki Salman Rushdie ellen, melyben minden muszlimot felszólított az író, valamint fordítói és kiadói meggyilkolására. Ennek következtében kellett Rushdie-nak bujkálnia az Egyesült Királyság őrizetében; szintén emiatt késelték meg japán és olasz fordítóját, lőtték meg norvég kiadója vezetőjét, illetve török fordítója jelenléte miatt gyújtották fel Sivas egyik hotelét, ahol emiatt 37-en meghaltak. A brit hírszerző szolgálat emellett legalább hat, Rushdie ellen tervezett merényletet hiúsított meg az évek során.

Hadi Matar, New Jersey-ben élő 24 éves síita szélsőséges 33 évvel a fatva kiadása után támadta meg az írót, megközelítőleg 10-15 késszúrással hathetes kórházi kezelésre kényszerítve áldozatát. Salman Rushdie éppen az írók biztonságának fontosságáról és a szólásszabadságról készült beszélni a New York állambeli Chautauqua kisvárosában, mikor támadója a színpadra rohant, és mindössze 27 másodperc alatt összeszúrta-vágta az akkor 75 éves férfit, ahol csak érte. Rushdie csodával határos módon felépült, de nem nyerte vissza jobb szeme világát és részben bal keze érzékelését sem.

Matar indítéka a regényíró számára érthetetlen, mivel a merénylő mindössze két oldalt olvasott el a Sátáni versek c. könyvből, és néhány videót nézett az íróról, aki szerint ez nem elég indok egy gyilkossági kísérlethez, így a támadás szerinte nem szólhatott a Sátáni versekről.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!