A The Jerusalem Post vezércikkben kéri, hogy az elnök veje, Jared Kushner térjen vissza és valósítsa meg azt, amit az első ciklusban elkezdett a Közel-Keleten az Ábrahám-egyezményekkel, mert egyedül ő tudja elhozni „a békét, a biztonságot és a stabilitást a térségben”.
Elon Muskról pedig már az hírlik, hogy a következő generációs Teslákat áram helyett víz fogja hajtani – ami így aligha igaz, azt viszont jelzi, hogy a mindent szó szerint túlélő, és az évszázad politikai visszatérését megvalósító Trump egyfajta „minden lehetséges” életérzést keltett világszerte.
A január 20-án hivatalba lépő régi-új elnök mindenesetre maga is azt mondja, hogy korábban soha nem látott „vállalkozói megközelítést” fog érvényesíteni a kormányzásában, és ennek megvalósításával Elon Muskot és a szintén milliárdos Vivek Ramaswamy üzletembert, volt elnökjelölt aspiránst bízta meg.
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Tényleg egy tengerparti városban lakott Jézus?
Grüll Tibor írása »
A felavatás ünnepe: Öt testvér, akik hittek Izrael jövőjében
Hack Márta írása »