Az ipar és a kultúra robbanásszerű fejlődése, Budapest modern nagyvárossá válása és a nemzetközi színtéren elért sikerek mind-mind a dualizmus dicsőségéhez tartoznak. A kiegyezés utáni időszaknak azonban nemcsak dicsőséges, hanem árnyoldala is létezik. Ez a korszak az élet értékének kérdését nemcsak gazdasági, hanem mélyen erkölcsi és szociális síkon is megkérdőjelezte, aminek hatásai ma is érezhetők.
Ezek közé tartozott az úgynevezett angyalcsinálás vagy magzatelhajtás, ami széles körben elterjedt volt a korban. Bár a törvény tiltotta és szabadságvesztéssel szankcionálta, a társadalom hallgatólagos beleegyezésével rendkívül gyakori volt. A korabeli értelmiség elítélte, és az újságok hasábjain rendszeres téma volt, ez mégsem vetett gátat a meg nem született csecsemők tömeges abortálásának. Az állam is próbálkozott a jogszabályok szigorításával, sajnos nem járt túl sok sikerrel. Kevés asszonyt ítéltek el, mivel a legtöbb esetben nem lehetett bizonyítani, hogy az anya bűnös a magzat halálában. Bíróságra is általában a kései időszakban bekövetkezett abortuszt végző nők kerültek, amit már nem tűrt meg a társadalom. Úgy gondolták, hogy a terhesség felétől van lelke a gyermeknek, és onnantól a közösség íratlan erkölcse nem védte az elkövetőt. A szörnyű gyilkosság módszertana igen széles skálán mozgott. Egészen a hegyes eszközök nemzőszerven való felszurkálásától kezdve, a különleges növényi főzeteken át, a has masszírozásáig terjedt. Míg falun általában idős népi gyógyászathoz értő nők végezték az abortuszokat, addig a városban elsősorban a bábák űzték ezt az ördögi mesterséget.
A korszakban az sem volt ritka, hogy kihordták és megszülték a gyermeket, majd dajkára bízták, ahol a rossz körülmények miatt a csecsemők többsége meghalt, így nem volt már a szüleiknek gondjuk velük, ezt is angyalcsinálásnak hívták, nem különböztették meg a két módszert.
2024.11.22. (XXVIII/47)
