Sok vádat fogalmaznak meg a Hit Gyülekezete közéleti szerepvállalásával kapcsolatban, még az is elhangzik, hogy „függő” a politikai szerepléstől. Te személyesen is részt vettél a gyülekezet közéleti harcaiban, miként látod ezt?
Semmiképpen nem alátámasztható állítás. A rendszerváltás a mai 45 év alatti korosztály számára csupán történelem, a történelmet pedig általában a túlélők és a győztesek írják. Azok a narratívák, amelyeket a gyülekezet ellenségei próbálnak megfogalmazni, tényekkel nem alátámaszthatók.
Hack Péter a Hit Gyülekezete lelkésze, egyetemi tanár, a Szent Pál Akadémia tanára és szenátusának tagja, az ELTE Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék tanszékvezetője. 1988-ban alapító tagja volt a Szabad Demokraták Szövetségének, 1990 és 2001 között a párt ügyvivője. 1990 és 2002 között országgyűlési képviselő, 1994 és 1998 között az Országgyűlés Alkotmány- és Igazságügyi Bizottságának elnöke. Az SZDSZ-ből 2002-ben lépett ki, mert egyre kevésbé értett egyet volt pártja politikájával.