A szélsőjobboldalinak minősített Svédországi Demokraták ugyanis megdöntötték legutóbbi rekordjukat, és a szavazatok 20 százalékát szerezték meg, amivel a második legnagyobb párttá váltak a svéd parlamentben.
A szavazatokat egy hétig számolták, a múlt hét végén pedig megszületett a hivatalos eredmény, amely szerint a négy pártból álló konzervatív blokk összesen 176 mandátumot szerzett a Riksdag, azaz a svéd parlament 349 helyéből. Ezzel a három mandátumos előnnyel ők kapták meg arra a lehetőséget, hogy kormányt alakítsanak, a Mérsékelt Párt vezetésével. Valószínűleg a Moderaterna, azaz a Mérsékelt Párt vezetője, Ulf Kristersson lesz a következő időszakban Svédország miniszterelnöke, annak ellenére, hogy egy kevéssel, de a harmadik helyen végeztek a választáson 19,5 százalékkal.
A Svédországi Demokraták (SD) mellett tagja lesz a koalíciónak a Kereszténydemokrata Párt és a Liberálisok pártja is, bár a baloldali sajtóorgánumok, köztük a Euronews például azt is felvetik, hogy a szélsőségesnek nevezett párt nem vesz majd részt a kormányzásban.
Magyar hősök, zsidó túlélők: drámai holokauszt-történetek
Akik elmondják az elmondhatatlant »
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Járt-e Jézus Indiában?
Hamis evangélium a Názáreti gyermekkoráról »