hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mosolydiplomácia Iránban - ez várható az új elnöktől
Reformok pórázon
Mosolydiplomácia Iránban - ez várható az új elnöktől

Szavazóhelyiség Teheránban.(Forrás: AP / Vahid Salemi)

2024. 07. 25.
Július 5-én egy kevéssé ismert „reformista” parlamenti képviselőt, Maszúd Peszeskjánt választották meg Irán elnökévé. Bár egyeseket meglepett az eredmény, Ali Hámenei legfelsőbb vezető az előző kormányfőnél kevésbé radikális személyt igyekezett beiktatni.

Ibrahim Raiszi iráni elnök és kísérete 2024. május 19-én az északi határ közelében, Azerbajdzsánból visszatérve halálos helikopter-balesetet szenvedett. Az események következtében Iránban előrehozott elnökválasztásra került sor 2024. június 28. és június 5. között. Az első fordulót az ország történelmének legalacsonyabb választási részvételével tartották: a választójogú lakosságnak csupán 40 százaléka járult az urnák elé; a második fordulóban valamelyest javult az arány, de így sem érte el az 50 százalékot (a Middle East Forum amerikai agytröszt úgy tudja, a fővárosban, Teheránban mindössze 8 százalék adta le voksát). Az elnöki pozícióért ekkor már csak ketten, Maszúd Peszeskján, a reformista jelölt és a keményvonalas Szaid Dzsalili maradtak versenyben; végül az előbbi győzött.

Bizonyos belső források szerint a valóságban sokkal alacsonyabb volt a részvételi arány, mint a világ számára kommunikált hivatalos adat – az irániak többsége az otthon maradással „szavazott”, azaz nyilvánított véleményt a fennálló rendszerről és annak minden politikai kellékéről, ideértve a „reformista” és „keményvonalas” irányzatok összes képviselőjét.

Peszeskján nem először célozta meg az elnöki pozíciót, viszont ez volt az első alkalom, hogy „végig is járhatta” a procedúrát. 2011-ben saját maga lépett vissza, 2021-ben pedig az indulások elbírálásával megbízott Őrök Tanácsa a többi reformerrel együtt őt sem engedte ringbe szállni. Idén Hámenei ajatollah a rendszer népszerűségének növelése és a sokkal ígéretesebb reformer jelölt, Ali Laridzsáni földcsuszamlásszerű győzelmének megakadályozása érdekében Peszeskjánt támogatta.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!