MEGALKUVÁS NÉLKÜL! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Dansky Péter gyermekkora a második világháború kegyetlenségei között telt, ám sok mindent csak később, felnőttként tudott meg azokról a borzalmakról, amelyeken keresztül kellett mennie. Egy 1976-ban történt találkozás során egykori óvónője olyan részletekre derített fényt, amelyeket addig nem ismert. Péter évtizedeken át kutatott szlovákiai és magyar levéltárakban, valamint történészeket és holokausztkutatókat keresett fel, hogy megérthesse sorsának eseményeit.

“Megsemmisités a pokolban”

Péter 1937-ben Csehszlovákiában született. A Dansky család életét a szlovákiai zsidók vagyonának államosításáról szóló rendeletek és a deportálásokat támogató kormányzati döntések ellehetetlenítették. Péter édesapjának boltját államosították, majd egy árja suszternek adták át, aki a szomszéd üzlet tulajdonosa volt. Az egzisztenciálisan lehetetlen helyzetbe kerülő édesapa számára a végső lökést a meneküléshez az adta, amikor a Szlovák Néppárt félkatonai szervezetének tagjai otthonában keresték, hogy deportálhassák.

Ezután Péter apja miskolci származása révén Magyarországra menekült, ahol új élet reményében próbált munkát találni. Amikor sikerrel járt, üzent a feleségének, hogy fiával, Péterrel együtt hagyják el Besztercebányát, és csatlakozzanak hozzá Budapesten, ahol a család újra egyesült, ám az üldöztetésük ezzel még nem ért véget.

Pétert 1942-ben- miután több hónapig bújtatták nagynénje losonci házában, köztük a kerti wc alatt található lyukban is- az ötödik születésnapja előtt szülei toloncházba vitték, azért, hogy a tömeges árvahelyzetre válaszul született kormányzati örökbefogadási törvény által rokonai örökbefogadhassák. Milka nagynénje lett az örökbefogadó szülője, aki Losoncra vitte. Péter a következő két évet szülei nélkül töltötte. 

Dansky Péter édesapja, hogy családját megóvja a vészkorszak borzalmaitól, az 1940-es évek elején sikeresen beilleszkedett a társadalomba, tűzoltótiszti és házmesteri címet szerezve. Ezek az álcák megóvták őt a közvetlen üldöztetéstől. 1944 elején, a német megszállás után, Péter édesapja megpróbálta Budapestre hívni Pétert és Milkát, mert úgy vélte, hogy a fővárosban bérelt lakásban nagyobb biztonságban lehetnek. Ám a nagynéni, szilárd erkölcsi meggyőződése miatt, úgy döntött, hogy engedelmeskedik a hatóságoknak. Ez a döntés végzetesnek bizonyult, a hatóságok hamarosan mindkettőjüket letartóztatták. Milka nem élte túl a vészkorszakot, Péternek sikerült megmenekülnie. Mindössze hat és fél évesen a kistarcsai internálótáborba került. A táborban eltöltött idő alatt napi élelme egy szelet kenyér volt.  

A megmenekülés 

Az Auschwitzba tartó marhavagonok egyikében a Dansky Péter számára fenntartott hely csodával határos módon maradt üres. A megmenekülését egy cionista földalatti szervezet tagjának köszönhette, aki gyermekeket csempészett a kistarcsai internálótábor egyik épületből a másikba koszos szennyeszsákokban. Pétert is elrejtették egy ilyen zsákban.

A Kasztner és Eichmann közötti „vért áruért” megállapodás keretében Péter és további 1684 ember egy Colombus utcai épületbe került át fogolyként. A Dansky család egy közeli barátja a börtönre néző lakásuk ablakából felismerte Pétert, és értesítette az apját. Az akkor alig hétéves fiú már két éve nem látta szüleit. Édesapja Belko nagybátyjával együtt az életét kockáztatva kimenekítette őt a fogságból.

Péter családja újból együtt volt, de a háború borzalmai nem értek véget. A Lukács utcában rejtőztek, miközben az édesapja továbbra is házmesterként próbálta fenntartani álcáját. Egy alkalommal fasiszta katonák jelentek meg zsidók után kutatva, és az apjához fordultak. Péter apja később úgy nyilatkozott erről az eseményről, hogy „megállt benne az ütő”, hiszen családjuk egy része a lakásukban bújkált.

A rejtőzködés idején a család borzalmas körülmények között élt. 1944–45 telén napokig éheztek, és olykor csak lótetemeket tudtak enni. Péter beszámolója szerint a zsidók Dunába lövésének idején a család egy óvóhelyen húzódott meg. „Hallottuk a lövéseket, amelyek megrázták a környéket, de el sem tudtuk képzelni, hogy ilyen borzalom történt.”- mondta Péter.

A szovjet hadsereg magyarországi bevonulása új reményt hozott a holokauszt túlélői számára, de egyúttal újfajta fenyegetéseket is. Péter édesapja sarlóval és kalapáccsal ellátott iratokat kapott, amelyek megvédték őt a deportálásoktól, de az orosz katonák jelenléte továbbra sem jelentett valódi biztonságot a család számára. Egyik este orosz katonák törtek be a Dansky család lakásába fegyvereket keresve. Apját falhoz állították, és fegyvert fogtak rá. A mindössze hétéves Péter odarohant az egyik orosz katona lábához, ráugrott és átkarolta csizmáját, mellyel végül megmentette édesapja életét.

“Megváltás az alijázás által”

A holokauszt után a zsidógyűlölet továbbra is jelen volt és a túlélők számára a mindennapokban is érezhető fenyegetést jelentett. Péter életében is akadtak fájdalmas példák: 11 évesen, amikor az iskolából hazafelé tartott, két idősebb fiú antiszemita kiáltásokkal alázta meg őt, mondván, „büdös zsidók, miért nem maradtatok a gázkamrákban?”

A család számára világossá vált, hogy a veszélyek nem múltak el, és az Izraelből érkező küldöttek hatására úgy döntöttek, elhagyják szülőföldjüket. Bár Magyarországon viszonylagos anyagi biztonságban élhettek volna, inkább vállalták az újjáépülő Izrael nehézségeit, hogy a saját népük között élhessenek. Péter az Azriel nevet kapta, amely azt jelenti: „Isten az én segítségem.” Ezt a nevet az izraeli küldöttek adták neki, amikor meghallották különleges megmenekülésének történetét.

Péter 1949. szeptember 15-én érkezett meg Haifa kikötőjébe az „Ifjak Alijája” nevű gyerekcsoport tagjaként. A csoport minden tagját tetvek ellen permetezték le, majd rövid időre karanténba helyezték. Péter szerint a táborban minden gyermek egyedi történettel és súlyos mentális sérülésekkel érkezett. Fél évvel később Péter újra találkozott szüleivel, és megkezdődhetett közös életük Izraelben.

Péter számára az Izraelbe érkezés nemcsak új otthont, hanem számos belső küzdelmet is jelentett. Egyik emlékezetes alkalommal megpróbált a tábor kerítésén lévő lyukon keresztül kiszökni, de egy rendőr elkapta. Ez az egyszerű helyzet is rettenetes félelmet váltott ki benne. „A lelkem és az elmém szét volt marcangolva” – emlékezett vissza Péter. „Valójában 12 éves voltam, de abban a pillanatban újra az a 7 éves kisfiú lettem, akit a holokauszt emlékei miatti félelem járt át. Sérült gyermek voltam, megsebzett, üldözött, megalázott, megvert, és leginkább a jövőtől félő. Főként amiatt, mert 5 és 7 éves korom között nem szerető és ölelő szülők között voltam, hanem elhagyatottan a pokol közepén.” A rendőr a náci katonák csizmacsattogását és a farkaskutyák ugatását idézte fel benne, amelyek a félelem szimbólumai voltak számára.

Péter családja az Izraelbe érkezést követően drasztikus változással szembesült az életkörülményeiket tekintve. A több szobás családi házat maguk mögött hagyva egy olyan épületbe költöztek, amelyben sem vezetékes víz, sem áram, sem szennyvizelvezetés nem állt rendelkezésre. Később egy baromfikeltetőbe költöztek, ahol már legalább vezetékes víz és áram volt. Bár a körülmények továbbra is rendkívül szegényesek voltak, Péter visszaemlékezése szerint családja a nehézségek közepette is boldog volt. „Boldogok voltunk, mert örültünk, hogy élünk” – mondta Péter. „Nyolc évvel azelőtt még a holokauszt borzalmaiban vergődtünk, és most itt voltunk, egy új élet reményével.”

Péter élete nem csupán a holokauszt túlélésének története, hanem az újjáépítésé és a kiemelkedő eredményeké is. Az 1956-os sínai hadműveletben, a jom kippúri háborúban és az első libanoni háborúban is az Izraeli Védelmi Erők légierejében szolgált. Katonai szolgálatát követően Péter az üzleti életben és a közösségért tett erőfeszítésekben is kimagasló eredményeket ért el. A Zanlakol cég vezérigazgatójaként kiemelkedő munkáját 1974-ben Efraim Kacir elnök ismerte el a „Kiváló Exportőr” kitüntetéssel. Az iparban és közéletben betöltött szerepei sem maradtak elismerés nélkül: Izrael igazságügyi minisztere az iparosok munkaügyi képviselőjévé nevezte ki, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöki tagja lett, és a Kishon Rotary Club elnökévé választották.

“Örökség idős korra”

Péter számára a nácik feletti személyes győzelemének szimbóluma a családja, amely immár négy generáción keresztül él és virágzik Izrael földjén. A holokauszt okozta traumák feldolgozásának részeként Péter ellátogatott minden olyan helyszínre, amely fontos szerepet játszott életének 1942 és 1944 között zajló szakaszában. Ezekre az utazásokra gyakran családja körében, az izraeli zászlóba burkolózva került sor, szimbolizálva személyes és a zsidó nép kollektív győzelmét.

Nevéhez fűződik a kistarcsai internálótábor egyik épületében létrehozott emléksarok létrehozása is, amely tisztelgés az áldozatok előtt. Péter szerint mindez nem jöhetett volna létre Kistarcsa polgármesterének, Juhász Istvánnak az együttműködése nélkül.

Idősebb korában újabb jelentős mérföldkő következett. 87 évesen, 74 év késéssel ünnepelhette meg bár micváját és zsinagógát avathatott egy izraeli katonai bázison.

Péter üzenete a jövő generációinak a következő: „A zsidók helye Izrael földjén van. Ezt a földet minden áron őrizni kell, hogy továbbra is zsidó, szuverén, független és demokratikus állam maradjon, szilárd gazdasággal és erős hadsereggel. Ez azért szükséges, mert Izrael Állam létével biztosítva van a zsidók számára, hogy népünkkel ne történjen újabb holokauszt.”