A mikro-RNS felfedezőinek ítélték oda az orvosi Nobelt
A mikro-RNS felfedezőinek ítélték oda az orvosi Nobelt

X/@acikhaber_

2024. 10. 07.
Két amerikai tudós, Victor Ambros és Gary Ruvkun kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a mikro-RNS és a poszttranszkripciós génszabályozásban betöltött szerepe felfedezéséért - közölte a díjat odaítélő testület hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

"Úttörő felfedezésük egy teljesen új génszabályozási elvet tárt fel, amelyről kiderült, hogy alapvető fontosságú a többsejtű élőlények, köztük az ember számára is"

- indokolta a Nobel-díjat odaítélő testület a döntését. A kitüntetettek 11 millió svéd koronán (388 millió forintnyi összeget) osztoznak. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

Ami a folytatást illeti, kedden a fizikai, szerdán a kémiai Nobel-díj kitüntetettjeit ismerteti a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.

A hagyományoknak megfelelően csütörtökön hirdetik ki az irodalmi kategória nyertesét, ezt a díjat a Svéd Akadémia ítéli oda.

A Nobel-békedíj idei kitüntetettjét október 11-én Oslóban hozzák nyilvánosságra, majd október 14-én ismét Stockholmban azt, hogy ki kapja a svéd jegybank által alapított közgazdasági Nobel-emlékérmet.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!