Akár holnap bevezethetnék a kötelező sorkatonaságot Horvátországban, közölte a védelmi miniszter
Akár holnap bevezethetnék a kötelező sorkatonaságot Horvátországban, közölte a védelmi miniszter

Korábbi felvétel ( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2025. 04. 08.
A horvát hadsereg felkészült a katonák kiképzésére, a kötelező sorkatonai szolgálatot így már holnap bevezethetnék - mondta Ivan Anusic horvát védelmi miniszter hétfőn Slunjban, az Eugen Kvaternik katonai kiképzőközpontban tett látogatása során.

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére és csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a legfontosabb világnézeti tartalmakat. Hírlevélre EZEN A LINKEN tud feliratkozni, a Viber-csoporthoz pedig EZEN A LINKEN tud csatlakozni.

A tárcavezető a sajtó munkatársainak kíséretében megtekintette a központ helyiségeit, ahol szavai szerint minden készen áll a sorkatonák fogadására.

"Teljes mértékben felkészültünk arra, hogy évente öt generációnak, egyenként nyolcszáz hadköteles sorkatonának katonai alapképzést nyújtsunk"

- hangsúlyozta. Emlékeztetett: korábban hat hónapig tartott a katonai szolgálat, most két hónapig fog tartani, a polgári szolgálat pedig három-négy hónapig. Azok, akik behívót kapnak, lelkiismereti okokra hivatkozva továbbra is elutasíthatják a fegyverviselést - tette hozzá.

Kiemelte: a sorkatonák 1100 euró (mindegy 450 ezer forint) fizetést is kapnak havonta, és a szolgálat miatt nem lesznek elbocsáthatók a munkahelyükről. A kéthónapos kiképzés beleszámít majd a nyugdíjra jogosító szolgálati időbe, és a sorkatonai szolgálatot végzett fiatalok elsőbbséget fognak élvezni az állami vagy közszolgálati munkakörök betöltésénél - mutatott rá.

Jelezte: a törvényes keretekről még egyeztetnie kell az államfői hivatalnak és a kormánynak, de várhatóan még a nyári szünet előtt, június 15-ig a parlament megszavazza a sorkatonaság bevezetéséről szóló törvényt, így már ősszel megkezdhetik az első generáció kiképzését.

A kiképzések Kninben, Slunjban és Pozsegán (Pozega), az ottani laktanyákban zajlanak majd. A sorkatonák egy-egy generációjának kiképzése mintegy négymillió euróba (1,6 milliárd forint) kerül az államnak, és évente összesen öt generáció kiképzését tervezik, ami 20 millió euró.

A zágrábi kormány 2024 februárjában kérte fel a védelmi minisztert, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy milyen formában lehetne újra bevezetni a sorkatonai szolgálatot, amelyet Horvátországban 2008-ban töröltek el, részben arra való tekintettel is, hogy akkori felmérések szerint a fiatalok csaknem 90 százaléka lelkiismereti okokra hivatkozva elutasította a fegyverviselést.

(MTI / Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!