MEGALKUVÁS NÉLKÜL! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.
A szabályozás értelmében Angliában és Walesben azok a mentálisan megfelelő állapotban lévő, halálos betegségben szenvedő felnőtt páciensek, akiknek az orvosok szerint hat hónap vagy annál kevesebb idejük van hátra az életükből, lehetőséget kapnának arra, hogy orvosi segítséggel, tevőlegesen véget vethessenek az életüknek, azaz aktív eutanáziát vegyenek igénybe - írja a Premier Christian.
A botrányos kezdeményezés támogatói szerint a törvényjavaslat a halálos betegek haláltusájának lerövidítéséről szól, és nagyobb kontrollt biztosít számukra, hogy mikor és hogyan zárják le az életútjukat, a kritikusok szerint azonban a kiszolgáltatott betegek az új szabályok miatt úgy érezhetik, hogy inkább azért kell véget vetniük az életüknek, mert a családjuk és a társadalom számára teherré váltak, nem pedig saját érdekeik miatt.
Mások mellett Danny Kruger keresztény képviselő is felszólalt a törvényjavaslat ellen, mondván, hogy az egy valójában „állami öngyilkossági szolgáltatást” jelentene a gyakorlatban. Gavin Calver, az Evangéliumi Szövetség vezérigazgatója pedig elmondta, hogy „mélységesen csalódott” a fejlemény miatt. „Ez a javaslat jelenti a legnagyobb változást a társadalm(unk) szerkezetékben a mostani generációban” - mondta. „Az elmúlt hetekben más vallási csoportokkal, fogyatékossággal élőkkel foglalkozó szervezetekkel, orvosokkal, jogászokkal és a nyilvánosság más szereplőivel együtt álltunk ki, felhívva a törvényjavaslat jelentős hiányosságaira figyelmet.
„Sajnálatos módon ez a törvényjavaslat az öngyilkosságot – mint pozitív lehetőséget - normalizálja társadalmunkban, és a legkiszolgáltatottabbakat a visszaélések és a kényszerítés veszélyének teszi ki.
Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy a törvényjavaslat ne emelkedhessen törvényerőre” – fogalmazott.
Ross Hendry, a Christian Action Research and Education (CARE) vezérigazgatója pedig úgy nyilatkozott, hogy a mai szavazás mélyen aggasztó, különösen a kiszolgáltatott és a periféria szorult emberek számára Angliában és Walesben, akik félnek a törvénymódosítástól.
„Az asszisztált öngyilkosság legalizálása csökkentené azt az értéket, melyet jogszabályainkban és intézményeinkben az emberi életnek tulajdonítunk, és egy kétszintű társadalmat hozna létre, ahol az öngyilkosság megelőzése nem terjed ki minden emberre. Ez erkölcsi kudarc lenne, és hatalmas visszalépés” – magyarázta, és kiemelte, hogy „a múltbeli, az asszisztált öngyilkosságról szóló törvényjavaslatokhoz hasonlóan ebben a törvényjavaslatban sincsenek olyan biztosítékok, amik kizárnák a kiszolgáltatott emberek kényszerítését, és azoknak a kényszerítését, akik azért vetnek véget életüknek, mert tehernek érzik magukat, vagy mert nincs megfelelő támogatás mögöttük.”
Majd azzal összegezte, hogy ha öngyilkossághoz való asszisztálásról van szó, nem létezik olyan, hogy „biztonságos” szabályozás.