„Már elkezdtük az előkészítést, és remélem, hogy bizottságunk hamarosan, (…) 10 napon belül bemutatja egy sátánizmus elleni (új) munkát” – mondta a képviselő a bizottsági tagok részvételével zajló egyeztetésem.
Ennek előzménye, hogy január 28-án, kedden az orosz ortodox egyház feje, Kirill pátriárka a sátánizmus betiltására szólított fel Oroszországban, és „szélsőséges mozgalomként jellemezte” azt. Kijelentette, hogy az országban „sátánista szekták” működnek, amelyek rituálékat szerveznek, és amelyekbe fiatalokat vonnak be, többek között közösségi oldalakon keresztül.
„Gondoljunk csak bele: azon a területen, ahol a különleges hadműveletet hajtják végre, a frontvonalon katonáink készen állnak arra, hogy életüket adják olyan értékekért, amelyeket a sátánisták nyilvánvalóan megtaposnak”
– tért ki rá a pátriárka.
Az Állami Dumát már tavaly nyáron is foglalkoztatta a sátánizmus betiltásának gondolata. Akkor Vitalij Milonov, a családvédelemmel, az apaság, az anyaság és a gyermekek ügyeivel foglalkozó bizottság helyettes vezetője kijelentette: „A sátánizmus ideológiáját szélsőségesnek minősíthetjük, és ezt meg is kell lépnünk. Már van is rá precedens: tavaly az LMBT-t is betiltottuk.”