Három napon át küzdött a túlélésért a Himaláján két hegymászó, mire kimentették őket
Elképesztő eset
Három napon át küzdött a túlélésért a Himaláján két hegymászó, mire kimentették őket

Fay Manners (bal) és Michelle Dvorak (jobb) (Youtube/Mountain Equipment)

2024. 10. 07.
Fay Manners és Michelle Dvorak extrémtúrája akkor alakult át rémálommá az észak-indiai Csaukhamba-hegyen, amikor váratlanul elszakadt az élelmüket, a sátrukat, sőt, még a mászófelszerelésüket is tartó kötél, ami miatt ellátmány nélkül maradtak 6096 méteres magasságban.

A páros a kétségbeejtő helyzetben sms-es vészjelzést küldött a központba, ahonnan ki is küldték a kutató- és mentőcsapatokat, azonban eleinte nem találták őket a helikopterrel, ezért mindent el kellett követnie Mannersnek és Dvoraknak, hogy valahogy túléljék azt a hosszabb-rövidebb időt, amíg rájuk találnak.

Manners úgy emlékezett vissza a történésekre, hogy kétségbeesett, amikor látta a kötelet elszakadni.

„Néztem, ahogy a zsák lezuhan a hegyről, és azonnal tudtam, hogy mi következik.

Egyetlen biztonsági felszerelésünk sem maradt. Sátrunk sem volt. Nem volt tűzhelyünk, hogy megolvaszthassuk a havat a vízhez. Nem volt meleg ruhánk estére, sem jégcsákányaink vagy csuszásgátlóink az alaptáborba való visszavonuláshoz. És nem volt még csak fejlámpánk sem az éjszakai haladáshoz” – fogalmazott Manners.

Egy darabig az egyik sziklapárkányon húzták meg magukat, amikor havazni kezdett, és az egyetlen megmaradt hálózsákjukat közösen használták az első éjjel. „Hipotermiás (állapotban) voltam, állandóan remegtem, és az ételhiány miatt a testemnek nem volt elég energiája ahhoz, hogy melegen tartson” – folytatta. „Megpróbáltak megmenteni minket, de a körülmények brutálisak voltak (…). Rossz időjárás, köd, nagy magasság, és képtelenek voltak megtalálni minket, olyan hatalmas volt a hegyoldal.” Félelmetesek voltak a körülmények.

Társával ezért valósággal rettegtek, amikor megpróbáltak maguk leereszkedni a hegyről, hogy ne tétlenül várják a segítséget.

Miután a két nőnek sikerült leereszkednie a hegyoldalon és olvadó jéghez érkeztek, a palackjaikba vizet gyűjtöttek, ami nagy segítséget jelentett nekik a túléléshez. Még aznap délután viszont szembe kellett nézniük egy viharral, aztán pedig a második éjszaka elviselhetetlen fagyával, élelem nélkül. Nem is beszélve a lelki megpróbáltatásokról, amivel egy egy ilyen küzdelem járhat. „A helikopter ismét elrepült mellettünk, (de) nem látott minket. Összeomlottunk” – magyarázta Manners, hozzátéve, hogy: „Tudtuk, hogy meg kell próbálnunk (tovább) menni, mert a helikopter nem fog segíteni rajtunk.”

Ezért a második reggelen legyengült állapotban, de a lehető legnagyobb óvatossággal elkezdtek továbbereszkedni a hegyről. Ahogy aztán haladtak lefelé, észrevették, hogy egy csapat francia hegymászó közeledik feléjük - hegyimentők, akik közös barátaiktól hallottak a helyzetükről. A franciák megosztották velük a felszerelésüket, az élelmüket és a hálózsákjaikat, s felvették a kapcsolatot a helikopterrel, hogy pontosan megadják a mentés helyszínét.

„Sírtam a megkönnyebbüléstől, tudva, hogy így már talán túléljük”

– mondta.

(BBC / Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!