„Itt valami történik, ami vonzza a nemzeteket” – A világ minden tájáról csodájára járnak a vörös üszőknek Izraelben
A zsidó állam körül tapasztalható háborús állapotok ellenére is
„Itt valami történik, ami vonzza a nemzeteket” – A világ minden tájáról csodájára járnak a vörös üszőknek Izraelben

Youtube/The Daily Wire

2025. 01. 29.
Még 2022 szeptemberében érkezett az öt vörös üsző Izraelbe, amely felkeltette a világ – legalábbis annak keresztény, illetve zsidó részének – figyelmét. Napjainkban, bő két évvel átszállításuk után, a bibliai szempontból is komoly jelentőséggel bíró jószágokat az ősi Siló városában gondozzák, ahová a világ minden részéről érkeznek látogatók.

Moriah Shapira a helyi látogatóközpont vezetője a nagy érdeklődés kapcsán elmondta a CBN News-nak, hogy „Itt Shilohban 2000 év után először vannak igazi kóser vörös üszőink, ami igazán izgalmas”.  Az állatokról Larry Borntrager észak-indianai farmer gondoskodik, aki úgy nyilatkozott, hogy

„Nagyon jó móka részt venni valamiben, amiről látom, hogy azt a színfalak mögött Isten végzi.”

Borntrager arra is kitért, hogy „A következő teendőm az, hogy megpróbálok olyan gazdát találni, aki tud (megfelelő) szénát csinálni, olyat, ami (…) egyszerűen jobb a tehénnek.”

Hozzátette, hogy egészen figyelemre méltó az, amit Izraelben tapasztalt azóta, hogy odaérkezett. „Mióta itt vagyok Silóban, minden kontinensről - olyan országokból, amelyekről korábban soha nem is hallottam – voltak itt (látogatók), hogy megnézzék a vörös üszőket. Valami történik Silóban.” Borntrager szerint ennek a „valaminek” bibliai jelentősége is van, és – mint mondta – „itt valami történik, ami vonzza a nemzeteket, és ez a (valami) a vörös üsző”.

Jelentőségüket mutatja, hogy a Hamász többek között a vörös üszők miatt döntött a 2023. október 7-i tömegmészárlás mellett, mert úgy vélték, hogy a jeruzsálemi Al-Aksza mecset veszélybe kerül, ha az üszőket a harmadik Templom építéséhez használnák a zsidók.

Mint arról ősszel beszámoltunk, Facebookon posztban számolt be Jim Garlow izraeli látogatásáról. A San Diegó-i Skyline Church egykori lelkésze a Siló környékén őrzött vörös üszőket is megtekintette, és közölte, hogy „Harmadszorra látogattunk el a vörös üszőkhöz. Ötből hármat már diszkvalifikáltak, de kettő még mindig alkalmasnak tűnik a 4 Mózes 19 alapján végzendő tisztulási szertartásra.

Az állatokra vonatkozó bibliai szakasz szerint „Ez a törvény rendelése, amelyet parancsolt az Úr, mondván: Szólj Izrael fiainak, hogy hozzanak hozzád egy veres tehenet, épet, amelyben ne legyen hiba, amelynek nyakán iga nem volt” (4Mózes 19:2). Erről itt írtunk részletesen.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!