„Jött a hányás és a hasmenés” - Fábián Bettina után Betlehem Dávid is kórházba került a Szajnában úszás után
Félre kellett állnia az autópályán, annyira rosszul lett
„Jött a hányás és a hasmenés” - Fábián Bettina után Betlehem Dávid is kórházba került a Szajnában úszás után

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

2024. 08. 16.
Betlehem Dávid magyar nyíltvizi úszó olimpikon éppen Zalaerszeg felé tartott autójával, mikor egyszer csak félre kellett állnia, mert olyan rosszul lett, hogy mentőre volt szüksége. A múlt héten a Szajnában úszva bronzérmet szerzett. Fábián Bettina ötödikként ért célba, de a rossz vízminőség miatt korábban ő is kórházba került.

 „Először a kedélyállapotom romlott, majd

jött a hányás, ez csillapíthatatlan volt, ezért is kerültem kórházba, hiszen semmi, így a gyógyszer sem maradt meg bennem

 – mesélte a Nemzeti Sportnak az FTC 19 éves úszója. – "Ezzel párhuzamosan lázas is lettem, azt sem nagyon sikerült lejjebb vinni. Az infúziónak hála valamivel jobban lettem, az orvosok úgy vélték, hazarepülhetek, és én is így éreztem.”     

A repülőn azonban minden rosszabbra fordult, így az olimpikon tolókocsin hagyta el a Liszt Ferenc repülőteret. 

Dávidd elmondta, hogy számított rá, hogy hasonló tünetek jönnek majd ki rajta, mint Bettinán, de azért bízott benne, hogy megússza. Nehezítette a dolgot, hogy az olimpia előtt már elkapott egy vírust, és legyengült szervezettel utazott ki a megmérettetésre. 

„Hazajöttünk, s bár éreztem egy kis fáradtságot, gondoltam, minden rendben lesz, ha alszom egy nagyot. Majd jött a hányás és hasmenés, de a harmadik napra jobban lettem. Elindultam haza, Zalaegerszegre, és

újra jött a szúró érzés, de akkor már a mellkasom is feszített, nehezen vettem a levegőt, vezetni sem tudtam rendesen.

Harmincöt percnyire voltam az otthonunktól, mentőt hívtam, mert ezt találtam a legjobb megoldásnak” - mesélte az olimpikon.

(Nemzeti Sport/Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!