Kamala Harris a keresztényeknek: rossz gyűlésre jöttetek
Egy hétvégi kampányeseményen történt az incidens
Kamala Harris a keresztényeknek: rossz gyűlésre jöttetek

Forrás: YT/NBC

Kamala Harris híres arról, hogy ha megszűnnek a súgógépek és baráti híroldalak jelentette mankók, elég kínos szituációkba tudja keverni magát. A hétvégén ennek egy újabb, elég agresszív példáját adta.

Fizessen elő még az áremelés előtt a Hetekre és spóroljon velünk! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

A demokrata jelölt éppen Wisconsinban kampányolt. Beszéde közben felhevülten érvelt az abortusz mellett, mikor két egyetemista fiatal bekiabálta: „Jézus úr!”. A tömeg felhördülése közepette lélegzetvételnyi szünet után Harris gunyoros vigyorral felelte: „Ó srácok, azt hiszem a rossz gyűlésre jöttetek el”. Majd a tömeg ujjongása közepette még lehúzott egy bőrt frissen szült poénjáról: „Azt hiszem arra a másikra akartatok menni, arra a kisebbre, amit az út másik oldalán tartanak”. Ezt követően megvetően legyintett a két fiatal felé, és bedobta a számos mémet inspiráló, sőt Vlagyimir Putyint is megragadó ragályos kacagását.

Az egyik legalapvetőbb keresztény hitvallásra adott keresetlen válasz magától értetődőnek tűnne egy ateista részéről, ám egy baptista testvérnő szájából annál furcsábban hat. Nem véletlen, hogy az eset komoly felháborodást keltett a keresztény, konzervatív szavazók között, akik – nem ok nélkül – azt a következtetést vonták le, hogy Kamala Harris megválasztása esetén hasonlóan bánna a kereszténységgel, mint ahogyan a két fiatallal.

Donald Trump sem hagyhatta szó nélkül az incidenst: szerinte Kamala Harris ezzel lényegében ajtót mutatott a kereszténységnek: „Rendkívül destruktív a vallás számára, a kereszténység számára, az evangéliumiak és a katolikusok számára is. Ez az ember az önök legrosszabb rémálma!”. A volt elnök kifejezte, hogy Harris sok ember szemében diszkvalifikálta magát az elnöki székért folytatott versenyben azzal, hogy azt üzente, a Jézusban hívők nem tartoznak a táborához. „A mi mozgalmunkban nagyon szeretjük a keresztényeket, szívesen fogadjuk a hívőket, és befogadjuk magunk közé Jézus követőit” – erősítette meg Trump.

Kamala Harris egyébként meglehetősen színes háttérrel rendelkezik vallási tekintetben: fekete anglikán apától és indiai hindu anyától származik, férje pedig reformzsidó. Ha három irányzat nem lett volna elég, Harris egy negyediket választott, a baptista kereszténységet. Már hosszú évek óta tagja a San Franciscó-i Third Baptist Churchnek, amelynek pásztorával, Amos Brownnal állítólag nagyon szoros kapcsolata van, és aki erős, spirituális személyként jellemezte Harrist. A hírek szerint az alelnök egyik első telefonhívását a tiszteletes felé kezdeményezte, miután Biden bejelentette, hogy nem indul újra az elnöki székért (a hétvégi eset alapján azt mindenesetre biztosra vehetjük, hogy nem a krisztológia alapvetései kerültek előtérbe a beszélgetés során).

.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!