Mbappé szerint Le Penék győzelme katasztrófa, szavazásra sürgette az embereket
A francia futballsztár az Európa-bajnokságról üzent, most már másodjára
Mbappé szerint Le Penék győzelme katasztrófa, szavazásra sürgette az embereket

Forrás: Facebook/Kylian Mbappé

2024. 07. 04.
A Portugália elleni negyeddöntőt megelőző sajtótájékoztatón, Kylian Mbappé ismét megragadta az alkalmat, hogy véleményezze a francia nemzetgyűlési választásokat, és Marine Le Pen pártjának sikerét. 

Mbappé úgy fogalmazott, hogy az első forduló eredménye "katasztrofális" volt, ezért most vagy soha, itt az idő, hogy az emberek szavazzanak. Ez most nagyon fontos - hangsúlyozta a francia csatár, aki szerint "nem szabad ezeknek az embereknek a kezébe engedni az országunkat". Hozzátette, hogy reméli, hogy mindenkit sikerül mozgósítani, hogy a jó oldalra szavazzanak. 

Mint ismeretes, a Nemzeti Tömörülés az első fordulóban jelentősen előretört, közel került az abszolút többség eléréséhez is, ám a második forduló előtt a szélsőbaloldali-kommunista tömb összefogott a Macron-féle centrista szövetséggel. Vasárnap kiderül, hogy milyen eredménnyel.

(Politico)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!