Megkéselték az AfD egyik politikusát
Megkéselték az AfD egyik politikusát

Illusztráció ( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2024. 06. 05.
Kedden késő este Mannheimben megkéselték a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) egyik önkormányzatiképviselő-jelöltjét a német dpa hírügynökség szerdai értesülése szerint. Az éjszaka háromnegyed tizenegykor történt incidensben az áldozat megsebesült, az elkövetőt letartóztatták.

Az AfD helyi szervezetének közlése szerint az incidens egy helyi piactér közelében történt, ahol az AfD jelöltje állítólag egy plakátrongálót ért tetten. Amikor azonban megpróbálta ebben megakadályozni, akkor az illető megtámadta, és késsel megsebesítette.

A megtámadott jelölt egyelőre kórházban van könnyebb, vágott sebesülésekkel.

A nyomozók elmondták, hogy a 25 éves gyanúsítottat pszichiátriai intézetbe szállították, mivel – ahogyan azt a a helyi rendőrség és az ügyészség irodája is közölte – tisztán látható volt, hogy az elkövető mentális betegség tüneteit mutatta a letartóztatása idején.

„A nyomozás jelenlegi fázisában egyelőre nincsenek konkrét bizonyítékok arra, hogy a gyanúsított tudatában lett volna annak, hogy az AfD politikusát sebesítette meg, amikor elkövette a támadást”

– állítja a helyi rendőrség.

Az AfD tájékoztatásában a baloldali szélsőségesként írta le a támadót, ezt azonban hivatalosan még nem sikerült megerősíteni. „Meg vagyunk döbbenve és le vagyunk sújtva” – mondta Markus Frohnmaier, a párt tartományi elnöke. Az AfD közlése szerint összesen három ember érintett a támadásban, kettőnek sikerült megszöknie.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!