Megúszta: nem veszik vizsgálati fogságba Robert Ficót
Nem hagyta jóvá a pozsonyi parlament
Megúszta: nem veszik vizsgálati fogságba Robert Ficót

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 05. 05.
Nem hagyta jóvá a pozsonyi parlament szerdán a szlovák főügyészség azon kérelmét, amely Robert Fico volt szlovák kormányfő, a törvényhozás jelenleg legerősebb ellenzéki pártjának, az Irány (Smer-SD) elnökének a vizsgálati fogságba vételét célozta egy ellene áprilisban indult eljárásban. 

A javaslatról mintegy egy héten át tartó, rendkívül heves, érzelmekkel teli vita után döntött a parlament. A szavazáson mind a 150 képviselő jelen volt,

a kiadásról szóló javaslatot 74 igen vokssal, 49 nem ellenében, 19 tartózkodás mellett nem hagyták jóvá, ugyanis a vonatkozó szlovák szabályozás szerint a képviselői mentelmi jog felfüggesztéséhez az összes képviselő többségének a jóváhagyására van szükség. 

A voksolás eredménye egyesek számára meglepetés lehet, tekintettel arra, hogy a szlovák kormánykoalíció pártjai - amelynek tagjai a mandátumbizottság ülésén jóváhagyták a javaslatot - alkotmányerejű törvények jóváhagyására alkalmas többséggel rendelkeznek a parlamentben. Amennyiben a parlament jóváhagyta volna Fico képviselői mentelmi jogának felfüggesztését, vizsgálati fogságba vételéről még az illetékes bíróságnak kellett volna döntenie.

Robert Fico korábbi szlovák miniszterelnök és belügyminisztere, Robert Kalinák ellen áprilisban indított eljárást a szlovák rendőrség különleges egysége a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) bűnszövetkezet létrehozásának, illetve hivatali jogkörrel történő visszaélés és adótitok megsértésének gyanúja miatt. A szlovák főügyészség ennek az eljárásnak az alapján kérelmezte a politikus mentelmi jogának felfüggesztését.

Robert Fico az eljárás megindítását követően azonnal elutasította az őt ért vádakat, s kijelentette: politikai indíttatású bosszúról van szó, amelynek célja a legerősebb ellenzéki párt vezetőjének ellehetetlenítése. Rámutatott: a mostani eset már a negyedik, amikor a NAKA "politikai indíttatásból" eljárást indított ellene. Robert Fico szerint azért indult ellene eljárás, mert miniszterelnöksége idején "hangosan beszélt" a jelenlegi legerősebb kormánypárt, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) elnökének, Igor Matovicnak és a volt államfőnek, Andrej Kiskának az adócsalásairól. Kiska ellen egyébként néhány héttel ezelőtt emelt vádat a szlovák ügyészség egy adócsalási ügyben.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!