Razziát tartottak a volt EU-s igazságügyi biztosnál pénzmosás gyanúja miatt
Két nappal azután, hogy megszűnt a mentelmi joga
Razziát tartottak a volt EU-s igazságügyi biztosnál pénzmosás gyanúja miatt

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 12. 04.
A belga szövetségi rendőrség pénzmosás gyanúja miatt razziát tartott a Didier Reynders volt igazságügyi biztoshoz köthető több ingatlanban. Reynders állítólag több éven keresztül vásárolt lottószelvényeket a belga Nemzeti Lottón keresztül, amely szervezetet 2007 és 2011 között miniszterként irányította.

MEGALKUVÁS NÉLKÜL! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

A gyanú szerint részt vett a lottójátékokon, és az ebből származó, mostanra már tisztára mosott nyereséget a saját számlájára utalta írja a belga sajtóra hivatkozva az Euronews. A jelentések alapján a razzia során átkutatott ingatlanok egyike Reynders saját magántulajdona volt, és a rendőrség kedd estig bezárólag kihallgatta az egykori uniós igazságügyi vezetőt.

Az ellene folyó nyomozás már hónapok óta zajlott, de a nyomozók kivárták, hogy véget érjen Reynders európai biztosi megbízatása vasárnap, amikor is uniós mentelmi joga megszűnt. Ahhoz ugyanis, hogy a belga rendőrség razziát hajthasson végre Reynders hivatali ideje alatt, az kellett volna, hogy a biztosok kollégiuma engedélyt adjon, ami jelentősen megnehezítette volna az eljárást, hiszen Reynders a közelmúltig ennek a testület tagja volt, egy ilyen lépés pedig a nyomozást veszélyeztette volna.

A belga rendőrség 2019-ben korrupció és pénzmosás gyanúja miatt nyomozott Reynders ellen. Reynders akkor fenntartotta ártatlanságát, és az ügyet végül ejtették.

Reynders 2019-től 2024-ig volt igazságügyi biztos. Európai igazságügyi biztosként ő volt az, aki novemberben közölte, hogy Magyarország nem valósította meg azokat a szükséges reformokat, amelyek alapján hazánk hozzáférhetne a több, mint 19 milliárd eurós uniós forráshoz. Mint mondta, a Magyarországgal kapcsolatos aggályok továbbra is fennállnak, mert a Budapest által benyújtott szövegtervezetek nem kezelik az összeférhetetlenségi kockázatokat.

előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!