Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
„Hisszük, hogy Amerika az Úr asztalához fog ülni” - jelentette be az esemény főszervezője, Lou Engle egy három napos Colorado Springsben tartott háromnapos konferencián február végén. Engle szerint ezzel nagy keresztény ébredés veszi majd kezdetét az Egyesült Államokban, melynek a középpontjában a megbocsátás és a gyógyulás áll majd.
Az úrvacsora Jézus Krisztussal való közösség, amely által megosztja az emberrel az Ő javait. Ezt az ünnepi közösséget Krisztus alapította a kereszthalálát közvetlenül megelőző páskavacsorán (ún. utolsó vacsorán), ahol a tanítványaival bort és kenyeret fogyasztottak.
„Jézus üzenetet hoz az Egyháznak: A megbocsátás megtöri a démoni hatalmakat” - tette hozzá Engle, aki kijelentette, azért imádkoznak, hogy az egész nemzetben Jézus vére gyógyulásokat és csodákat szabadítson fel.
Fred Markert missziológus és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó tudós, kijózanító, de optimista előrejelzést adott a konferencián.
„Úgy gondolom, hogy 18-24 hónapunk van arra, hogy meglássuk egy olyan ébredés kezdetét, amely megmenti Amerikát. Rövid időnk van”
- mondta Markert. Rámutatott az igazi ébredés hét elemére - a bűnbánat és az Istenhez fordulás az első helyen áll a listán.
A többin túl az ébredés terjedésének legfontosabb eleme a valódi missziós mozgalom. „200 ezer új misszionáriust kell kiküldenünk Észak-Amerikából. Ha ez nem történik meg, akkor nem lesz olyan ébredés, amely megmenti az országunkat” - tette hozzá.
(CBN/hetek)