Hetek Univerzum
Tényleg egy tengerparti városban lakott Jézus?
Grüll Tibor írása

Galileai-tenger ( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

Tényleg egy tengerparti városban lakott Jézus?
Grüll Tibor írása
Ézsaiás könyvében olvasható az a kijelentés, amely a várva várt Messiás megjelenését "Zebulon és Naftali földjére, a pogányok határára", vagyis Galileába helyezi: "S a nép, amely sötétségben járt, lát nagy világosságot, s akik lakoznak a halál árnyékának földjében, fény ragyog fel fölöttük." E szavak azért is meglepőek, mert a Messiás működési körét egy olyan országrészre lokalizálják, ahonnan Izrael számára – mint azt a Jézus korabeli közvélemény is mutatta – "még soha semmi jó nem származott". Máté evangéliuma pedig a fenti Ézsaiás-részt Jézus Kapernaumba költözésével kapcsolatban idézi: "És odahagyva Názáretet, elment és lakozott a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain, hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott..." (1998. 05. 01.)

Karácsony alkalmából most teljes terjedelmében elérhetővé tettük korábbi lapszámunkban megjelent cikkünket.

A görögül Kapernaumnak, héberül Kfar-Náchúmnak, vagyis Náhumfalvának mondott városka helyét először 1838-ban a híres amerikai régész, Edward Robinson azonosította, bár tagadta, hogy annak köze lenne a Jézus korabeli városhoz. A bizonytalanság oka az volt, hogy a település neve az évszázadok során megváltozott. A rabbinikus hagyományból tudjuk, hogy itt volt Náhum próféta sírja, a falu neve azonban később már nem őrizte ezt. Először 1866-ban vizsgálták át alaposan a rommezőt a kutatók, ahol egy zsinagóga maradványaira leltek, amit első lelkesedésükben azonnal a "kapernaumi százados zsinagógájával" azonosítottak. A terület feletti gyámkodást 1894-ben a ferences szerzetesrend szerezte meg, s ettől kezdve német régészek vették át a kutatás irányítását, amelyet 1914-ben fejeztek be, Kapernaum lakónegyedeinek feltárása azonban még a hatvanas évek végén is zajlott.

.
Galileai-tenger (Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

Az ásatások feltárták, hogy Kapernaumot valamikor az i. e. II. században alapíthatták. Mivel az erődítés és városfal nélküli jelentéktelen település nem vett részt a rómaiak elleni felkelésekben, a légiók nem rombolták le. Sőt, úgy tűnik, a város a IV. században virágzásnak indult: északon és keleten is új lakónegyedei épültek, s az itteniek tehetős voltát mutatja, hogy zsinagógájukat (amely nem azonos a Jézus korabeli zsinagógával) nem a helyi fekete bazaltból, hanem messziről ideszállított fehér homokkőből építették. Kapernaum az iszlám uralom alatt indult hanyatlásnak, olyannyira, hogy egy XIII. századi zarándok csak ennyit jegyzett fel róla útleírásában: "Kapernaum szomorú látványt nyújt, mindössze hét szegényes halászkunyhó van benne."

De milyen lehetett Kapernaum Jézus korában? Mai szemmel nézve minden bizonnyal szegényes, jelentéktelen település, amelynek lakói többnyire halászatból és mezőgazdaságból éltek. A kor viszonyaihoz képest azonban Galilea meglehetősen fejlett területnek számított. A tartomány etnikailag és kulturálisan is tarka képet mutatott – nem hiába nevezték a "pogányok Galileájának" –, de még zsidó lakóinak nyelvjárása, öltözete és bizonyos vallási szokásai is különböztek az Izrael többi részén élő zsidókétól. A Jézus korabeli Kapernaumra emellett erősen rányomta bélyegét az "ideiglenesen Júdeában állomásozó" 7. római légió: a kapernaumi zsinagógát is az a centurio építtette, akinek szolgáját Jézus meggyógyította. A település szerepét kiemelte még az is, hogy itt haladt át az Egyiptomot és Szíriát összekötő ún. "Királyok útja", amely állandó kereskedelmet és idegenforgalmat jelenthetett a városnak, nem is beszélve a vámbevételekről. Nem véletlen, hogy Jézus innen hívta el Lévi Mátét, az Alfeus fiát, aki kapernaumi vámszedő volt.

Máté evangéliuma "Jézus városá"-nak nevezi Kapernaumot, Márk pedig külön is hangsúlyozza, hogy Jézus itt volt otthon.

Jézus Krisztus halála és feltámadása után – Galileában is többször megjelent – Kapernaumot nagy számban lakták zsidókeresztények. A II–III. században egyik fontos gyülekezőhelyük lehetett Péter és Jézus hajdani háza. Egy 383-ban kelt útleírásban így említik meg a helyet: "Az apostolfejedelem házából templomot építettek, amelynek falai mindmáig állnak." A régészek 1921-ben valóban meg is találták egy 22,5 méter átmérőjű, nyolcszögletű templomépület alapjait, amelyet az V. században, tehát már a bizánci korban építettek. A szentélyépület alól pedig egy bizonyíthatóan I. századi lakóház romjai bukkantak elő, amelynek 7-szer 6,5 méteres belső helyiségét már ebben az időben gyülekezőhelynek használták! Bizonyíték erre a vakolaton előkerült több száz graffiti, amelyek legtöbbje Péter és Jézus nevét említi, sőt valaki egy halászcsónakot is belekarcolt a falba. Ezt a valaha a tóparton álló, bazaltkövekből épített házat – amely szemmel láthatóan nagyobb és szebb volt a környező lakóépületeknél – már az első századi keresztények is istentiszteleti helynek használták, míg valamikor az V. század első felében, mikor a "konstantini fordulat" következményeképpen Galileában is a nem zsidó hátterű keresztények kerültek túlsúlyba, a kis imaterem eltűnt a ráépített bizánci bazilika alatt.

.
Zsinagóga romjai Kafarnaumban (Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

Egyetlen olyan város sincsen Izraelben, ahol Jézus többet prédikált vagy több csodát tett volna, mint Kapernaumban és környékén. Innen hívta el leghűségesebb tanítványait; ennek a városnak a zsinagógájában tanított rendszeresen szombatonként; itt űzte ki az első démonokat; ebben a zsinagógában jelentette ki magáról, hogy ő az Élet Kenyere. Itt borult eléje a zsinagógafő, Jairus, akinek a lányát feltámasztotta a halálból. Egyetlen érintésével meggyógyította Péter beteg anyósát, és egyetlen szavával visszaadta a római százados szolgájának egészségét.

Nemcsak a szomszédos názáretiek hallottak Jézus hatalmas csodáiról, hanem még a távoli, pogányok lakta vidékekről is tízezrével jöttek ide a gyógyulni vágyók, akik közül a legelszántabbak egy ízben még házának tetejét is megbontották, hogy béna barátjukat hordágyon leereszthessék a Mester elé. Nem csoda hát, hogy a helybeliek "elálmélkodtak az ő tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók". Ám Jézus nem volt elragadtatva a kapernaumiak képmutató, farizeusi magatartásától, sőt rendkívül kemény szavakkal bélyegezte meg hitetlenségüket:

"Ekkor elkezdé szemükre hányni ama városoknak, amelyekben legtöbb csodái lettek, hogy nem tértek meg: Te is Kapernaum, aki az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz megaláztatni, mert ha Szodomában történtek volna azok a csodák, amelyek tebenned lettek, mind e mai napig megmaradt volna."

Kapernaum kövei ma is arra emlékeztetnek, hogy egykor ebben a városban lakott a Názáreti Jézus Krisztus, a Messiás. Ezek a kövek látták a hatalmas csodákat, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy Jézus Krisztus valóban Isten Fiaként lakott az emberek között. E kőházak egykori lakói, Jézus kortárs "földijei" azonban szó szerint "nem hittek a szemüknek": "És beteljesedett rajtuk Ézsaiás jövendölése, amely ezt mondja: hallván halljatok és ne értsetek; és látván lássatok és ne ismerjetek; mert megkövéredett e népnek szíve és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták, hogy valami módon ne lássanak szemeikkel és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket." Az egykor "égig felmagasztalt" város, a Messiás hajdani lakóhelye, ma romokban hever – kövei intő jelül szolgálnak a mai "náhumfalviak" számára.

Vissza a Hetek univerzumba
Aktuális hetilap
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!