hetilap

Este hét óra van Mansijat Ná­szerben. Kairó egyik legnagyobb nyomornegyedében megy le a nap. A Szent Simon Tímár sziklatemplom előtt állunk. A templom Egyiptom kopt keresztényeinek a legszentebb helye. Odabent mindjárt véget ér a mise, bámuljuk, ahogyan a lemenő nap megvilágítja a Mokattam-hegységet, amibe vájták. Állítólag a templom építése közben a szűzanya alakját fedezték fel az egyik kőben, az alak a mai napig megcsodálható odabent, de mi nem ezért vagyunk itt. Azért jöttünk, hogy a templom kijáratánál álló tetoválókkal beszéljünk, akik már kapcsolják is fel kis villanyaikat a színes bódékban. A mise végeztével sok kuncsaftjuk lesz.
Az egyik bódé falára különböző szentképek vannak akasztva, baloldalt, egy takaros polcon sorakoznak a választható minták. Az egyszerű kereszttől a komplett Krisztus portréig bármiből választhatnak a hívők, a repertoár húsz-huszonöt darabból áll. A tetováló egy bajszos, nagydarab negyvenes pasas, Gjurgjisznak hívják. Ezt a mesterséget űzi, mióta az eszét tudja. Tetovál. Az apja is tetovált és a nagyapja is, elmondása szerint már az ókori egyiptomiak is tetováltak, igaz akkoriban más miatt. Az arab hódítások miatt lett fontos a tetoválás a koptok körében, akik egyenes ágon származtatják magukat az ókori egyiptomiaktól, és akik az arab hódítás idején már keresztények voltak.
„A tetoválással jelöljük meg magunkat” – meséli Gjurgjisz, aki a keresztény szimbólumokon kívül más mintát nem ismer. Nem is kell ismernie. Egyiptomban, leszámítva néhány „nyugatias” fiatalt, senki sem tetováltatja magát, csak a keresztények. Függetlenül a társadalmi helyzetétől, minden keresztény a csuklóján hordozza Krisztus keresztjének a jelét. Ez általában hat vagy hét évesen kerül fel a gyermekre. „Megjelöljük, hogy Krisztus nyájához tartozunk, engem is megjelöltek és én is megjelöltem a gyermekemet” – húzza fel dzsekijének ujját Gjurgjisz és mutatja saját keresztjét a csuklóján.
A tetoválás csak az egyik, de kétségkívül a leglátványosabb jele a keresztény közösséghez való tartozásnak. Az ország keresztényei általában egy helyen élnek, legalábbis egy szomszédságban, elkülönülve a muzulmán többségtől. Mások a névadási szokásaik, az ünnepeik, még az ételeik is eltérnek itt-ott. Például fogyasztanak disznóhúst. Manséja Nászerben, a szegénynegyed betonépületei között nincs olyan ház, melynek udvaráról ne hallanánk röfögést.
A Hetek tudósítója szerencsés, mert látványosan külföldinek tűnik, így a negyed lakói megelőlegezik neki, hogy keresztény. Az asszisztensem már nem jár ilyen jól. A kávézókban ülő férfiak gyanakodva vizsgálják a kézfejét és amikor nem látják a tetoválást, megkérdezik a nevét. A Mohamedre összerezzennek, külön mondanom kell, hogy velem dolgozik, mire azt a választ kapjuk, hogy „mind egyiptomiak vagyunk”. A félelemre azonban minden okuk megvan: a szektáriánus erőszak már napi szintű az országban.
„Na, vége van a misének” – mondja Gjurgjisz és a pult alól egy ősrégi masinát húz elő, amit korábban csak börtönfilmekben látott az ember. A férfi egy koszos flakont vesz elő és annak tartalmával (alkohol?) elkezdi átmosni a gépet, amely nyilvánvalóan házi barkácsolású. „Egy villanyborotvából került bele motor” – tudjuk meg utólag.
Az első kuncsaft egy fiatal, huszonéves fiú. Egy keresztet szeretne az alkarjára. Gjurgjisz odasétál vele a mintákhoz, a fiú kiválasztja a neki szimpatikusat. Gjurgjisz tintába mártja a mintát és rányomja a fiú kezére, mint egy bélyegzőt. Azt varrja körül profi mozdulatokkal, igaz, fertőtlenítés nélkül. A fiú hősiesen tűri a dolgot. „Azért lesz ma sok munkánk, mert közeledik 30-a” – mondja Gjurgjisz, felnézve a tetoválásból – „Sokan fognak kérni új tetoválást, mert Krisztus urunk és a szentek megvédenek a bajtól.”
Tény, hogy a kopt keresztények a 2011-es maszpírói tüntetés (erről lásd keretes írásunkat) óta nem készültek ennyire tömegtüntetésre, mint a napokban idelátogató Mohamed Murszi elnök és személyében a Muzulmán Testvériség kormányzata ellenire. Mindenki erről beszél a negyedben, a kávéházakban férfiak mutatják előre elkészített transzparenseiket. A kopt keresztény egyház denumerációs tanácsa ugyanis, az elmúlt hónapok eseményeinek tükrében úgy tűnik szakított eddigi konfliktuskerülő viselkedésével. A Szent Márk katedrális ostroma után (melyről korábban személyesen tudósítottam), az amúgy magát csak „vallási vezetőként” aposztrofáló II. Tawadrosz pátriárkának is meg kellett szólalnia. A közösség felháborodását valahogyan csitítani kellett – az állam a mai napig nem vont felelősségre senkit sem. A pátriárka ekkor ötpontos követelést nyújtott át Murszi elnöknek, melyben többek között az állampolgársági jogok mindenkire való kiterjesztését, biztonságot és védelmet, párbeszédet követelt.
Valódi választ azonban nem kapott: az országban nem lett kevesebb a fitna, a tehetősebb kopt keresztények kivándorlása csúcsokat döntött, az új, a Muzulmán Testvériség által írt alkotmány alapján általánossá vált a keresztények beperelése és elítélése. Ezt elégelte meg a denumerációs tanács radikálisabb szárnya, mely szembement az egyház több évtizedes szokásával, miszerint kerülve az egyiptomi kormányzattal való nyílt konfliktust, a háttérben alkut kötve biztosította a tízmilliós közösség jogait.  
„Ezek (A Muzulmán Testvériség és az iszlamisták) a halálunkat akarják.” – mondja Gjurgjisz, és szavaival a kopt közösség nagy része egyet is ért. A denumerációs tanácsnak a hetekben kiadott sajtóközleménye szerint sokan vesznek majd részt a 30-ára szervezett tüntetésen a tanácsból, igaz „magánemberként”. Az üzenet egyértelmű volt: a kopt közösség férfi tagjai, elsősorban a felnőttek, mind a tüntetésre készülnek. „Én is megyek” – mondja Gjurgjisz, befejezi a fiú tetoválását és elteszi a fizetséget, ami 20 egyiptomi font (körülbelül nyolcszáz forint), és int a következő kuncsaftnak. Ő már idősebb férfi és bonyolultabb ábrát is szeretne: a szűzanya portréját a vállára.
A szélsőséges iszlamista szervezetek a televízióban többször is megfenyegették a kopt közösséget, hogy amennyiben kivonulnak az elnöki palota elé, úgy vér fog folyni. Senkinek nincs kétsége az országban, hogy nyilatkozataikat komolyan is gondolják, az állam pedig nem tesz semmit. Több európai nagykövetség a koptok esetében már eltörölte azt a passzust a menedékkérelmi eljárás során, amely kiköti, hogy a menedékkérőnek igazolnia kell, hogy a hatóságok segítségét is kérte, mielőtt elmenekült az országból.
„Nem félsz?” – kérdezem. „Megvéd minket Krisztus urunk” – mondja – „Ha kell, meghalunk a keresztért.” Hosszú sorok kígyóznak már Gjurgjisz standja előtt, sokan várnak arra, hogy tetoválást készíttessenek, még lehetőleg a tüntetés kezdete előtt.

Ostromállapot

A maszpírói vérengzés

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek