A szavazási hajlandóság az 1979-es iszlám forradalom óta most volt a legalacsonyabb, amit nemcsak a drámai mértékben terjedő koronavírus befolyásolt, hanem a társadalmi kiábrándultság is.
Ali Hamenei iráni legfőbb vezető minden lehetséges eszközzel igyekezett bebiztosítani, hogy az általa elképzelt parlament alakuljon meg a szavazást követően. Ebben segítségére volt a hat világi és hat vallásjogászból álló Őrök Tanácsa nevű testület, amelynek feladata, hogy az indulókat jóváhagyja. A testületet egyébként az ajatollah nevezi ki, és bármilyen törvényt megvétózhat. Ahogy korábban is, az Őrök Tanácsa most sem volt tétlen: a 14 ezer jelölt több mint felét tiltotta el az indulástól. A tiltólistára többnyire a mérsékeltebbnek tartott jelöltek kerültek, de még 90 olyan induló is kihullott a rostán, akik már képviselők voltak, vagyis az előző választáson még jóváhagyta őket a testület.
Az iráni rezsim számára a részvétel sem volt mellékes – ez ugyanis legitimációt ad a vezetésnek nemzetközi porondon. A propagandagépezet ezért teljes fordulatszámon működött. A vezetők nem győzték az emberekbe sulykolni, hogy fejezzék ki ellenállásukat az amerikai szankciókkal szemben, amelyek következtében az ország gazdasági recesszióba zuhant. Hamenei napokkal a voksolás előtt azt hirdette, hogy az emberek a szavazással tesznek eleget „vallásos kötelezettségüknek”.