Amit az Európai Unió vezetői (és bizonyos európai kormányok) eddig a válságkezelésben mutattak, az sok tekintetben a kínai kommunisták és az iráni ajatollahok válaszaira emlékeztet.
De nézzük először a kormányokat. Az (Olaszország északi részén kifejezetten tragikus következményekkel járó) járvány elmúltával fel kell tenni a kérdést például, hogy miért hagyta odáig fajulni a Conte-kabinet a helyzetet, hogy annak naponta (!) 3-400 ember essen áldozatul, és végül Olaszország teljes lezárása jelentsen rá megoldást (vagy még az sem)? De az is kérdés, hogy miként engedhetett többszázezres feminista tüntetéseket március elején a spanyol baloldali kormány, amikor már minden komolyan vehető szakértő és nemzetközi szervezet verte a tamtamot a járvány ügyében?
Nehogy azt higgyük azonban, hogy az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság egy centivel is jobban vizsgázott volna, mint az említett kormányok. Az igaz, hogy a Juncker-bizottsággal ellentétben, amely a 2015-ös migrációs válság idején energiája java részét egyes tagállamok (köztük hazánk) vegzálására fordította, a von der Leyen vezette testület nem tesz most ilyesmit. De attól, hogy egyes kormányokat nem pécéz ki magának a bizottság, a tevékenysége még legalább annyira kártékony, mint elődjéé volt.
2020.03.20. (XXIV/12)
