"Kettejük alapproblémái egyébként ebből a vidéki, első generációs értelmiségi
létből származnak, abból, hogy ők nagyon szerettek volna az úgynevezett magasabb értelmiségi
körökbe tartozni" Fotó: Somorjai
– Jóval tapasztaltabb lettem. Ezt mindenfajta kétely és nagyképűség nélkül állíthatom.
Hogy bölcsebb lettem-e? Jobb pillanataimban azt gondolom, igen. Egy biztos, a hitem az
emberekben – illetve abban, hogy
az emberek képesek jó dolgokat tenni és alkotni – semmit nem változott. Ez az, ami
engem továbbra is mozgat és éltet. Kevesebb illúzióm van viszont, mint tíz évvel
ezelőtt. Jelen pillanatban Magyarországon a közéletben, politikában való forgolódás,
létezés, a közéleti kultúra színvonala drámaian visszazuhant a 90-es évekhez képest.
A kisstílűség, a provincializmus, a gátlástalanság vált a közszerepelés legdominánsabb
elemévé. A rendszerváltás idején még sok-sok embert nagy formátumú, tiszta eszmék
hevítettek, aminek ma már sajnos nyomát sem látom. Nem hiszem persze, hogy a politika
csak tiszta és nemes eszmék színtere lenne. Természetes, hogy az emberi gyengeség,
gyarlóság ugyanúgy jelen van, mint az emelkedettség. Az írott és íratlan szabályainktól
függ, melyik a domináns. Egyébként, ha messziről nézzük ezt az utat, amit az ország
bejárt az elmúlt tíz évben – tehát, ha majd történelmi távlatból nézi ezt
valaki –, akkor ez egy fantasztikus dolog. De engem most jobban érdekel a közeli nézőpont,
hiszen csak egy életünk van, és a jelenkor kortársai mi magunk vagyunk, akiknek a bőrére
mehet a hétköznapi játszadozás.
***
Akik a politikai közéletben szerepelnek, akarva-akaratlanul erős mintát is adnak az
emberek számára, és ez a mai minta nem arra ösztökéli az embereket, hogy a becsületesség,
a tudás, a tisztesség kifizetődő lenne, épp ellenkezőleg, a törvények kijátszása,
a korrupció, a gátlástalan hazugság az, ami előrevisz, és ami a sikert garantálja.
A Fidesz-kormány, jelesül a meghatározó politikusai tragikusan rossz mintát szolgáltatnak
a magyar társadalomnak. És azt gondolom, akkora rombolást végeznek, ami pillanatnyilag
felmérhetetlen.
– A rendszerváltás idején vagy után azt nyilatkoztad, hogy a Fidesz szellemisége
az, amire szükség lenne ebben az országban, a mindent tudó, mindent megmondó, mindent
előíró, atyáskodó állammal szemben. Akkor most ki változott az elmúlt tíz évben?
– Igen, ezt mondtam, és ezt gondolom, mondom ma is. A Fidesz is ezt mondta akkor,
ma viszont ennek tökéletesen az ellenkezőjét teszi. A magyar döntően
paternalisztikus társadalom volt, lásd ugye Horthy kormányzása, Kádár országlása.
Tehát egy mindent tudó nagyvezér ült az ország fölött, és ehhez az apához kellett
idomulniuk a rosszcsont gyerekek szerepkörébe kényszerített állampolgároknak. Ez
volt a XX. századi magyar történelem pszichológiája, ha úgy tetszik. A Fidesz-kormányzással
visszatért ez a mentalitás, ez a gondolkodás, ez a szemlélet, visszatért a kádárizmus
Magyarországon. Elöl a bölcs vezér, háttérben ugye a rossz tanácsadóival, de a jó
vezér jót akar az ő népének. Ráadásul ezek a populista, olcsó, szlogenszer? szövegek
is teljesen a kádárizmus hangulatát idézik, s ha egyszer? hazugságokat sokszor
mondanak, azt egy idő után elhiszik az emberek. A Fidesz már rég nem a polgárok jólétére,
és főleg nem egy értékorientált, hiteles politizálásra törekszik, hanem arra, hogy
az adott pillanatban egy hétig, egy hónapig az embereket valamilyen módon elkábítsa.
Nincsenek már elvek, erkölcsi korlátok – a jogot, a törvényt ott játssza ki, ahol
tudja, vagy ahol akarja –, egyetlenegy valódi mozgatóerő működik, a hatalom minden
áron való megtartása. A "minden áron"-t szó szerint értsd. Amit ők mostanában
csinálnak, ez a jogállamiság lábbal tiprása. A jogállamiságnak ugyanis az a lényege,
hogy a hatalmat is korlátozzák a törvények. Ez is a kádárizmus sajátossága, amit
most a Fidesz újra bevezetett: mit érdekelnek engem a törvények, én alakítom
magamhoz a törvényeket. Lásd: háromhetes ülésezés a parlamentben. Járva az országot
Szolnoktól Keszthelyig, azt látom, hogy nagyon sok ember úgy gondolja, most jött el az
ő ideje; hihetetlenül agresszíven próbálják bezsebelni a hatalmat, a pénzt, lábbal
tiporva a törvényeket és minden mást. Ennek a mentalitásnak a tökéletes kiszolgálója
és eszszenciája a Fidesz-kormány.
– De hát a Fidesz frontemberei, például Orbán, Szájer, Kövér egykor neked a
legjobb barátaid voltak, vagy rosszul tudom?
– Így van. Viktor jó barátom volt. Egy szobában laktunk, katonák is együtt
voltunk, nagyszer? srác volt. A Józsi is jó barátom volt. Kövér nem volt mondjuk a
barátom, de rossz viszonyban sem voltunk egymással. De az a Fidesz, ami akkor volt, 88
és 92 között, és a mostani Fidesz között semmi, de semmi közös nincsen, egyedül
talán a név, illetve az se, hisz ma már Magyar Polgári Pártként különbözteti meg
magát. Nekem ez ügyben az égadta világon semmi magyarázkodni valóm meg szégyellni
valóm nincsen. Bárki előveheti a 88, 89, 90, 91-es Fidesz-programokat, akár még a
92-est is, idézhet belőle, azt én ma is ugyanúgy tudom vállalni. Ellenben a Fidesz összes
vezetőjének, ha bármit is idéznének ebből – gondoljunk csak például az egyházakkal
kapcsolatos álláspontra, a jogállamisággal, az önkéntes hadsereggel vagy Trianonnal
kapcsolatos akkori álláspontjukra –, nekik kellene magyarázkodniuk. Ők ma gyökeresen
mást mondanak erről. Pontosabban fogalmazok: teljesen az ellenkezőjét. Persze én is változtam,
nem gondolom, hogy önmagában az erény lenne, ha az ember ugyanolyan, mint 26 éves korában
volt. Mert változunk. Ez a helyes, hogy az ember, látva a saját hibáit, tévedéseit,
változni tud, bizonyos dolgoktól távolabbra kerül. Na, de hogy a számomra
legfontosabb vezérlő elveknek és értékeknek ilyen rövid idő alatt ilyen módon fordítok
hátat, csak azért, hogy hatalomban tudjak maradni, ez embert alázó dolog. A látszat
kedvéért persze fenntartanak egyfajta folytonosságot az akkori és a mostani Fidesz között,
merthogy a név, az jól hangzik, egyébként meg mindent másképp csinálnak.
***
– 1989-ben Viktor adott egy interjút a HVG-nek, az újság végén, tudod, van mindig
az a rövid portré. Megkérdezték tőle, kik vannak a legnagyobb hatással rá, kik a
legjobb barátai, kik az ellenfelei. Ha jól emlékszem, azt válaszolja, hogy a
legnagyobb hatással Kis János volt rá, az egyik legközelebbi barátja pedig, aki a
legkomolyabb hatást fejti ki rá, ott én vagyok megemlítve, és akivel a legtöbbet vitázik,
az Stumpf István. Én már elfelejtettem ezt a riportot, érdekes volt újraolvasni. Ez
valóban barátság volt, és sajnálom, hogy gyakorlatilag semmilyen fajta kapcsolat vagy
kommunikáció nincs már köztünk. Viktor egy rendkívül tehetséges ember, sokat
tanultam tőle, talán nagyképűség nélkül mondhatom, ő is tőlem. Kifejezetten jó
volt vele együtt lakni, azt kell mondjam, szerettem őt, mert egy jópofa, jó humorú,
szikrázóan értelmes srác volt. Egyébként én ma is egy rendkívül tehetséges
embernek gondolom, akinek az életében volt egy periódus, amikor jó dolgokra használta
a tehetségét. Ma azt gondolom, botrányosan rossz dologra használja. A tehetség nem
mindig értékmérő. A történelemből tudjuk, a tragikus dolgokat elkövető emberek is
sokszor rendkívüli tehetséggel bírtak. Tehát attól, ha valaki tehetséges, még nem
biztos, hogy a szerepe pozitív.
– Mikor kezdődhetett Orbánnál ez a fordulat, és mivel, esetleg kivel függhet össze?
– A kilencvenes évek elején kezdődhetett a gondolkodásmódjában ez a komolyabb
fordulat, és szerintem a komplexusaival függ össze. Illetve
leginkább Kövér
Lacival függ össze. Kövér Lacival, aki a háttérben egy rendkívül rossz szerepet játszó
ember.
– Ezt hogy érted?
– Én soha nem láttam még emberben ennyi gyűlöletet. És ő ma a Fidesz első
számú embere. Karinthy, ha most élne, ebből egy fantasztikus humoreszket írna, amin jót
nevetnénk. Én azért nem tudok nevetni, még mosolyogni sem, mert hatalom van a kezében,
és ez így veszélyes. Ezzel én Viktort egyáltalán nem akarom felmenteni, ő ebben
abszolút felelős, hiszen az ember – pláne az ő pozíciójában – felel azért,
milyen hatásokat enged közel magához, és melyeket tart távol. Persze ebben az ő
komplexusai is benne vannak, ugyanis szemben minden esetleges feltételezéssel, belülről
ő is egy rendkívül sérülékeny ember. Kettejük alapproblémái egyébként ebből a
vidéki, első generációs értelmiségi létből származnak, abból, hogy ők nagyon
szerettek volna az úgynevezett magas értelmiségi körökbe tartozni. Úgy érezték, ez
nem sikerült, így ez a nagyon erős vágyakozásuk gyűlöletbe fordult át: na akkor
most megmutatjuk, ki az úr a háznál! Innen származnak a bajok, ez a lelki háttere
ennek az egész ámokfutásnak, ami jelen pillanatban Fidesz-kormányzás címen látható.
Szóval az a legendás angol fű, amit már négyszáz éve nyírnak, azért az hihetetlen
sokat számít. Tehát a kultúrája, a szokásjoga egy társadalomnak, hogy mi az, amit
megengedünk, és mi az, amit nem, mi az, ami belül van még a klub szabályain, és mi
az, ami azon kívül van. Magyarországon jelen pillanatban ennek a totális lerombolása
folyik. Annak a lerombolása, ami a legértékesebb lenne.
***
– Vallásos családban nőttem fel. Én is az vagyok egyébként, ez nálunk teljesen
magától értetődő, normális, természetes dolog volt, úgy is éltem meg. A szüleimnek
viszont ezért áldozatot is kellett vállalniuk. Az ötvenes években, mikor ők a
templomban esküdtek, nagyon finoman fogalmazva, ez nem volt divat Magyarországon.
Olyannyira nem, hogy édesanyámat az esküvő előtt figyelmeztették – Gyöngyösön a
Városi Tanácsnál dolgozott –, ha templomban esküszik, a munkahelyi ranglétrán nem
fogják előbbre engedni. (Ez egyébiránt így is lett.) De számára a hite, meggyőződése
fontosabb volt az állam engedélyezte karriernél. Ez neki valójában semmilyen problémát
nem okozott: ha nem megy följebb, hát nem megy följebb. Olyan családban éltem, ahol a
hitelvek, a gondolkodásunkat, életünket meghatározó értékrendek nem az állam által
diktált szélirányok szerint változtak. Mellesleg mondom, amit ezen a téren
megtapasztaltam az elmúlt években, az elég gyalázatos dolog. Nem tudok szebben
fogalmazni.
– Most nem értem pontosan, mire gondolsz.
– A 90-es évektől kezdődött az, hogy mikor a kormánytagok felesküsznek, az
eskü végén azt mondják: Isten engem úgy segéljen. Mióta Fidesz-kormány van, már
senki meg nem meri tenni a parlamentben azt, hogy az esküjét ne így fejezze be.
– Ebben mi a gyalázatos?
– Az, hogy akik most a legvadabbul mondják, akik egymást nem győzik túlharsogni
az "Isten engem úgy segéljen"-ben, azok 89–90-ben, mikor arról vitatkoztunk,
kinek milyen a meggyőződése, ki miben hisz, vadul szidták a csuhásokat. Ez volt
sokaknak akkor a papok megjelölése. Szidalmazták a hívőket, a hivatalos egyházak
vezetőit, és mindazokat, akiknek a hithez közük van. Sokan szó szerint az asztalt
verték, hogy ők meggyőződéssel hisznek a szocializmusban. 90-ben itt tartott a
Fidesz-vezetők jelentős része, pontosan azok, akik most a legbőszebben hányják a
kereszteket, főleg ha kamera is van a közelben.
– Kikre gondolsz?
– Jó néhány prominens kormánytagra és a párt vezetőire. Csupán azért, hogy
egy szélesebb társadalmi közeget megnyerjen magának, azt a látszatot akarja kelteni,
mintha ő ennek a keresztény konzervatív közegnek valamilyen politikai megjelenítője,
szószólója, képviselője lenne. A képmutatásnak, elvtelenségnek, hazugságnak,
hiteltelenségnek olyan mocsara ez számomra, amitől irtózom. Mondjuk, az is jellemző,
hogy a magyar egyházak jelentős része partner ehhez a példátlan átálláshoz, ha úgy
tetszik színjátékhoz, vagy ha úgy tetszik, rongyrázáshoz. Azt gondolom, ilyen
helyzetben egy tisztességes hívő ember nemhogy nem kérkedik a vallásosságával, inkább
visszahúzódik
***
– Tudod mit, hagyjuk a politikát. Beszélj inkább a jelenről vagy a jövőről!
– Úgy tudom, te ismered Barbarát, a feleségemet.
– Igen.
– Hát
a jelen az, hogy Barbara most szülte meg második gyermekünket, Julit.
Van egy ötéves Dani fiam, és egy kéthónapos Juli kislányom. Mind a két gyermekem születése
eléggé megváltoztatott. Ilyenkor rá vagyok kényszerítve arra, hogy a gyerekek szemszögéből
lássam a világot, önmagamat is, és mindent, ami körülvesz. És ez nagyon tanulságos.
Nagyon. A jövőt meg nem tudom.
2000. 06. 24. (IV/26)
