"nem tudom fölfogni
hiába éltem, hiába dolgoztam
én, az anyám, az apám, a nagyapám
vége" Fotó: V. Sz.
Egyszer csak eljött a március kilencedike. A két fiatalember a budai ház felső szintjén, az anya az alsó szinten. "Most kéne megcsinálni. Megnéztem anyám naptárát, mára sincs semmi programja" – mondja a fiú a barátjának. H. Zsolt egy szál zokniban lemegy az alsó szintre, megnézi, az anya alszik-e, vagy mit csinál. Pár perc múlva azonban visszajön, nincs hozzá gyomra. Elkezdenek pálinkázni. Petróczi: "Ne hülyéskedj, gondolj a 8 millióra
igyunk még!" H. Zsolt iszik, és újból lemegy. A betonkemény hatalmas kábel – az ütleg, amellyel "indított" – már egy hete oda volt készítve. (Az anya meg is kérdezte, hogy minek ez a kábel a lakásba, kisfiam; válasz: a kóbor kutyák ellen.) Fönt a fiú fejére teszi a walkmant, hogy ne hallja a sikoltást. Lent H. Zsolt megöli barátja édesanyját, a fürdőszobába húzza. Ezután autóba ülnek, és mint a mérgezett egerek rohangálnak a városban; a fiú az anyja bankszámlájáról pénzt vesz le, tudja a kódot; majd kivesznek a videotékából egy akciófilmet. Hazamennek, isznak, megnézik a filmet, ezt követően H. Zsolt lemegy, és elvégzi a darabolást. Egy kis fűrésszel, mechanikusan, minden testrészt külön zacskóba, hátizsákba. Sokáig tart, beleizzad a munkába. A becsomagolt testrészeket már együtt teszik H. Zsolt kocsijába, együtt viszik Solymárra, ahol H. Zsolt lakik. Ott elkaparják, a szélrózsa minden irányába, a jéghideg földbe, 20 centiméter mélyen. Ezt követően tisztítószereket vesznek, és visszamennek a házba. A beleket, melyeket nem tudnak bezacskózni, odadobják a színésznő két kedvenc kutyájának – a kihallgatáskor ezt mindketten egymásra fogják –, a kutyák megeszik, de rosszul lesznek tőle. Kihányják.
Dr. Petőfi Attila alezredes, a BRFK életvédelmi alosztályának a vezetője
– A nyomozás és a kihallgatás során fény derült-e az okokra és a miértekre?
– Van egy jó családból származó srác, a szülők elváltak, de a vagyonon – a budai ház – nem tudnak megegyezni, tizennégy év óta pereskednek. Az apa diplomata Finnországban, a gyerek 90 és 94 között ott él nála. Amit lát: sofőrös autó, repi, gondtalan elit élet. Hazajön. Az anya már tíz éve elvesztette az állását a Nemzeti Színházban, szinkronba se hívják. Napi kenyérgondjaik vannak, miközben ülnek egy 40-50 milliós házban, amibe – a gyerek szerint az anya hajthatatlansága miatt – nem tudnak "beleharapni". A gyerek – aki mellesleg feltűnően értelmes, jó megjelenésű, fogékony, három nyelven beszél (angol, finn, magyar) – a gimnázium után nem megy egyetemre. Amerikába készül, azt mondja, színésznek. Napközben a Mammutban, plázákban teng-leng, és látja a mobiltelefonos, jó autós, márkás ruhájú haverokat, a jó megjelenés? pizzafutár barátját, meg a többieket, akik jól élnek, nem úgy, mint ő. Az anyja nem tud mit kezdeni vele igazából, és ő sem az anyjával.
Soproni Ágnes. Élt 51 évet
2000. 11. 25. (IV/48)
