Ambrus Attila: "Bűnösnek érzem magam, tudom, hogy börtönben a helyem" Fotó: Somorjai L.
Ambrus Attila az utolsó szó jogán:
"Nagyon szégyellem magam, amiért itt állok. Bizonyára tudják önök is miért vagyok itt, az okokat annál kevésbé. Egyszer egy neves hegymászót megkérdezték, hogy uram, miért a Mount Everestet mászta meg? Ő erre csak annyit mondott, mert ott volt.
Tisztelt Bíróság, ha 93-ban a Villányi úton nincs ott az a postafiók – sajnos ott volt –, akkor most nem állnék itt. Próbáltam mentségeket keresni, próbáltam valamilyen enyhítő körülményt felhozni, de nem tudtam, mert a hiba az én készülékemben volt.
Arra gondoltam, mikor az ügyész úr vádbeszédét hallgattam, hogy az ügyész úr nem a törvény szolgája, hanem a hatalom zsoldosa. Kár, hogy tudását az Ezeregyéjszaka meséire pazarolja. Elnézést kérek, amiért erre kitértem, de úgy gondolom az ügyész úrtól eddig se, és ezután se fogok semmilyen méltányos és korrekt hozzáállást kapni, mivel ha kétszáz évet kapnék, akkor is súlyosbítást kérne. Az elmúlt egy év bebizonyította, hogy amiben tudtak, belém rúgtak. A döglött oroszlánba könny? belerúgni. Nem vitatom a bűnösségemet, elismerem a bűneimet, persze ettől még a bűncselekmény bűncselekmény marad, és tudom, rossz íz? dolog innen az igét hirdetni.
Tisztelt Fővárosi Bíróság! Bár tudom, hogy ez nem a kívánságműsor, mégis szeretnék Önökhöz egy kéréssel fordulni. Nem rólam van szó, hanem a bűntársaimról. Én vittem be őket az erdőbe, az én hatásomra lettek azok, amik. És én úgy gondolom, hogy nekem ez a legkevesebb, amit én itt elmondhatok, szent meggyőződésem, hogy ha engem nem ismernek meg, egyiküknek sem kellene itt állnia. Én vagyok, azt hiszem, mindennek az oka. És arra kérem Önöket, hogy az ítélet kihirdetésekor vegyék ezt figyelembe. Én vagyok a hunyó. Itt van például Antall Károly. Az ő esetében valóban hibáról lehet szó. Én sajnos – mint ahogy az ügyész úr állította – bűnöző életmódot folytattam. Ez tény és való. De ő hibázott. Egyszer. Hazament, befejezte, és azt mondta, hogy kész, elég neki, ő megpróbál jó útra térni. Eltelt két év, és most itt áll, és velem együtt elítélt. Ezek az emberek nem tipikus bűnözők, hogyha szabad így fogalmaznom. Aztán a negyed és ötöd-rend? vádlottak valóban segítettek nekem, de sajnálatosnak és szomorúnak tartom, hogy az ügyész úr
velük kapcsolatban a két-háromezer forintot úgy említi, mint bűnszövetkezet, haszonszervezet. Én nem akarok másnak a dolgaival foglalkozni, mert ez nem az én tisztem, de akik – nap mint nap látjuk, halljuk – százmilliókat, milliárdokat elvisznek, elcsalnak, elhazudnak, azokkal vagy nem mernek, vagy nem akarnak foglalkozni. Inkább velünk, magunkfajta macskajan-csikkal, senkikkel, csak minket mernek kóstolgatni. Arra kérem a tisztelt fővárosi bíróságot, hogy a negyed- és ötödrend? vádlottakat – mivel van családjuk és felelősséggel tartoznak mások iránt – méltányos büntetésben részesítsék.
Gondolkoztam, hogy egyáltalán milyen jövő vár rám. Ha önök tisztességes büntetést szabnak ki, akkor én mindent megteszek azért, hogy többet ne kerüljek ide. Nekem elég volt abból, hogy közel fél év alatt húsz alkalommal itt álljak. Ennél megalázóbb helyzetet, azt hiszem, nem tudok elképzelni. Elég volt a cirkuszból, elég volt abból, amit eddig elkövettem. Úgy gondolom, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt a megváltozásra. Nem hiszem, hogy szerencsés, ha rásütik valakire élete végéig a bélyeget, hogy ő bűnöző. Én nem tudom, mi helyes, és mi nem helyes, és ilyenkor mit illik mondani, de egyet tudok, hogy én soha többet nem fogok bíróság előtt állni. Nem tudom, hogy meddig élek, de ha méltányos ítéletet kapok, akkor mindent megteszek azért, hogy valamilyen szinten visszaálljak a társadalomba. Sajnálom és maximálisan megkövetem azokat az embereket, akiket megalázó, kínos és fölöttébb kellemetlen helyzetbe hoztam. El tudom képzelni, hogy milyen érzés az, amikor az emberre ráfogják a fegyvert.
Az okozott kárral kapcsolatosan az én saram hozzávetőlegesen 80 millió forint. Beismerem, ezt bizony eltapsoltam. Elszomorító azon-ban, hogy a büntetés-végrehajtónak nem érdeke, hogy ez a kár megtérüljön. Eddig elzártak mindenki elől, pedig most csak így tudnám megtéríteni a kárt. Azt hiszem, értik miről van szó. Nem tudom, kapok-e lehetőséget a börtönben, hogy dolgozzak, valószín? nem, legalábbis ahogy a dolgok most állnak. De azon leszek, hogy dolgozzak, és hogy a kárt valamilyen szinten csökkentsem. És végül elnézést kérek a terrorista külsőmért, de sajnos a BV-ben terroristaként kezelnek. Még egyszer el szeretném mondani tisztelt fővárosi bíróság, hogy bűnösnek tartom magam és nagyon szégyellem magam. Köszönöm, hogy meghallgattak."
Szünet. Majd a bíróság ítéletet hirdet:
15 év fegyház.
Az ügyész, kevésnek tartja az ítéletet, súlyosbítást kér. A védő enyhítésért fellebbez.
Magyar György ügyvéd védencével, Ambrus Attilával a tárgyalóteremben Fotó: Somorjai L.
2000. 12. 16. (IV/51)
